Hat(?)

-A... Apa.... Mit keresel itt?- kérdezte Lily remegő hangon.

-Mégis mit képzelsz magadról?!- ordított vele az apja.

-Miért? Mit csináltam??- kérdezett vissza kétségbeesetten.

-Gyere, te kis cafka!- ragadta meg a karját, és kirángatta a teremből. Utánuk akartam menni, de Castiel megfogta a kezem.

-Engedj! Segíteni akarok neki!- néztem bele Castiel köd színű szemeibe.

-Nem akarom, hogy bajod essen.- jelentette ki haláli nyugalommal.

-Castiel! Engedj oda!!- próbáltam kiszabadítani a karomat, de ekkor Nataniel kapta el a másikat.

-Hagyjatok! Engedjetek el végre!! Engedjetek...- rogytam le a földre. Nem tudtam sírni. Könnyeztem, de nem tudtam sírni. Fuck logic.

-Nyugodj meg... - guggolt le mellém Nataniel, majd a hátamra tette a kezét. Bejött a tanár, szóval szipogva lelültem Castiel mellé. Amíg a tanár pakolászott, addig átölelt.

Az óra a szokásosnál is lassabban telt. Majd az utolsó öt percben Lily esett be az ajtón. Vérzett a szája, és a szeme mellett egy kis lilás seb éktelenkedett.

-El...elnézést, hogy... Hogy késtem..- nyekeregte remegő hangon.

-Maga új diák?-kérdezte a tanár, figyelmen kívül hagyva a sebeit. Lily bólintott. -Ez esetben mutatkozzon be az osztálytá...- nem hallottuk a mondata végét, mert a csengő elnyomta a hangját. Bár szerintem mind ki tudtuk találni, hogy mit akart mondani. Felállt, összecsapta a naplót, és kiszublimálódott a teremből.

-Lily!!- rohantam oda hozzá. -Minden oké? Mit művelt?

-Hé nyugi. Őt kéne látnod. -nevetett, majd letörölte a szája sarkából a vért.

-Elismerésem, kislány.- jött oda Kim.

-Kösz, csak anyát sajnálom. Ha hazaértem, szétcsapom ezt a férget.

-Micsoda? -kérdezett vissza Castiel. Bármilyen keményfiú is, egy lányt még Ő sem tudna megütni. Max egy bunkó állat vele, de megütni képtelen lenne.

-Amikor örökbefogadtak, még csak anyát bántotta. Ő védett engem. Ha összeszámolom, kb. másfél évet biztos nem otthon aludtam. A tizennegyedik születésnapomon az volt az ajándéka, hogy leborotválta a hajam, és meztelenül kilökött az utcára. (Azt hiszem írónőtök túl sok krimit néz... ~Soldier B.)

-Jézusom... Lily, ez egy állat. Hogy bírod?- kérdezte Rosa.

-Megszoksz, vagy megszöksz. -nevetett.- Jelen esetben én szökni akartam, de nem vagyok képes vele hagyni anyámat.

-Lily, segítünk neked. -jelentette ki Nataniel.

-Kedvesek vagytok, de már csak kevesebb, mint egy évet kell kibírnom vele, és akkor leléphetek törvényesen,anyámat pedig elviszem a szüleihez.

-Lily...

-Megjegyeztem amit mondtatok, de egyedül kell megoldanom. De ha már nem bírom, ígérem, szólni fogok nektek. - mosolygott. Becsöngettek, szóval leültünk a helyünkre: Én Castiel mellé, Lily pedig Ken mellé. Szegény. Nem volt máshol hely. A nap további részében nem történt semmi érdekes. Nap végén Ken jött oda hozzám.

-Talinda!- monda szipogva.- Nézd, ezt neked hoztam! -nyomott a kezembe egy plüssmedvét.

-Ömm.. Köszi.- életemben, ha két szót beszéltem vele.

-Igen, tudod... Apu katonai iskolába iratott, amiért tegnap Amber és a barátnői elvették a pénzem.

-Aha. Király. Kösz.- már éppen hazaindultam volna, amikor a hátamra tapadt, és elkezdett ölelgetni.

-Öh.. Ken...

-Igen?- nézett rám csillogó tekintettel.

-Ott megy Lily, nekem utol kéne érnem... Ha nem haragszol..- mondtam.

-Oh... Rendebn...-mondta csalódottan. Elindultam Lily után, és még hallottam, ahogy Ken utánam kiált.

-Sosem foglak elfeledni, Talinda! Szeretlek!- Jézus... Ez már beteges.

-Lily! Várj!

-Hé, mi ez a maci?-vigyorgott rám.

-Ó, ez? Csak Ken adta. Asszem kicsit belém zúgott....

-Hát, pedig szerintem ez nagyon aranyos!- nevetett.

-Igazán? Akkor tessék. -nyomtam a kezébe.

-Komoly? Kösz!

-Hah, nincs mit. Figyelj csak Lily.. Büszke vagyok rád. -Elmosolyodott, megölelt, majd elment. Szörnyen szar érzés, mikor segíteni akarsz a legjobb barátodnak, de nem tudsz...

Elmentem a parkba, hogy kicsit kitisztuljon a fejem. Hát kivel futottam össze? Na vajon kivel? Hát persze, hogy a Csókkirállyal.

-Nataniel! Várj!

-Talinda! Micsoda kellemes meglepetés! -mosolyodott el.

-Figyelj csak.. Meg kéne beszélnünk ezeket a.... Dolgokat.

-Milyen "dolgokat"? -mosolygott.

-Hát... Ezeket a.... Csókokat.-néztem rá egy iszonyatosan kínos arckifejezéssel. Mármint én érzem magam kínosan.

-Mármint... Ezeket? -tette a kezeit a csípőmre, majd elkezdett közeledni felém.

-Hé, Nataniel... Kedvellek, de...

-De?- kérdezte kicsit letörtebben.

-Alig ismerlek. Kérlek. Nem szeretnék semmit elhamarkodni.

-Értem. -hunyta le a szemét. -Ez az a 'maradjunk barátok' maszlag?- nevetett fel keserűen.

-Nataniel... Én TÉNYLEG nagyon kedvellek, de... Várjunk.. Kérlek szépen.

-De nem tudok.- jelentette ki, majd összekulcsolta a kezeit a derekam mögött, és közelebb húzott magához. A hasunk összeért, majd ez egyik kezét az arcomra tette, és lehajolt hozzám. Bármilyen magas is vagyok, Nataniel egy égimeszelő. Lehunyta a szemét, és gyengéden megcsókolt. Visszacsókoltam. Éreztem, hogy ez lesz. Nem tudtam neki ellenállni. Bármennyire is érztem, hogy ez nem helyes, vágytam rá. Lassan elemelte az ajkait az enyéimtől, majd kinyitotta a szemét. Rám mosolygott, én pedig összeszorítottam a szemeim, és hozzábújtam. Belefúrtam a fejem a mellkasába, és beszívtam az illatát. Magához szorított. Nem tudom, meddig álltunk így, de jó volt. Közben besötétedett. Dat romantikus pillanat.

-Talinda. Nekem mennem kell.-mondta halkan.

-Nem akaroom~ - dünnyögtem a mellkasába. Nataniel felkacagott, majd szorosabban ölelt magához.

-Bourdie....- nevetett. -Tényleg mennem kell. Holnap találkozunk.-mondta, majd megcsókolt ismét, és mosolyogva elment. Még pár percig ott álltam, majd hazaindultam. Az agyamban többször is visszajátszottam a szavait, ahogyan azt mondta, hogy nem tud várni... Azt hiszem... Én is.... Én is szeretem őt.

Beléptem az ajtón, és köszöntem Castielnek.

-Megjötteeem~.

-Hol voltál ilyen sokáig?- kérdezte, szemeit le sem véve a TV-ről.

-Ó, csak a parkban.- huppantam le mellé. -Mit nézünk?

-És kivel voltál a parkban?- kérdezte gúnyosan.

-Mi ez a faggatás?- néztem rá. Kikapcsolta a készüléket, és felém fordult.

-Láttalak titeket.

-Mármint kivel?- hát... Menteni próbáltam a menthetetlent. Tudom, hogy Castiel nem nézi jó szemmel, hogy bírom Natanielt.

-Légy oly szíves, és ne néz komplett idiótának.

-...

-NATANIELLEL LÁTTALAK, BASZKI.

-Hé, nyugi! Nem történt semmi...

-Smároltatok! Neked ez semmi?!

-Castiel! Miért zavar téged, ha élem az életem?!

-Azért, mert Nataniel egy féreg!!- állt fel a kanapéról.

-Szerintem pedig nem!- követtem én is a példáját, és felálltam.

-Talinda...-higgadt le egy kicsit.- Fontos vagyok én neked?- kérdezte.

-Castiel... Milyen kérdés ez?

-Fontos vagyok neked?-ismételte meg.

-Igen Castiel, szinte a bátyám vagy!

-Fontos vagyok...

-IGEN CASTIEL, KIB@SZOTT FONTOS VAGY!-szakítottam félbe, majd becsuktam a szemeim. Nekem ez túl sok.

-Castiel... Miért akarsz irányítani...?

-Szeretlek.

-Én is szeretlek Castiel, de ez nem válasz a kérdésemre.

-Nem.. Talinda, most jól figyelj. Sze-ret-lek.-megfogta az államat, és felemelte a fejem. Whoa shit.

-Mármint.. Úgy?

-Igen, úgy.

-..... (Ez a pontpontpont egy jó szöveg... ~Soldier B.)

-Gyönyörűek a szemeid.

-Castiel... Ne csináld ezt velem, kérlek!

-Shh.. Szeretlek, Talinda.

-Én...- nem tudtam befejezni a mondatot, mert a számra tapadt ez a gyökér.

-Castiel!- húzódtam el tőle.

-Értsd már meg, hogy szeretlek!-kiabált rám, majd ismét megcsókolt.

-Castiel, fejezd már be!