Nyihaha~ /ez nálam kilencet jelent/

Felébredek.
Ezt az egészet csak álmodtam. Október 11. Ma van a születésnapom. (LoL, akkor a névnapom van. :D ~Soldier B.) A tizenhetedik. Wow. Hát ezt is megértem.
-Castiel~ -suttogom. Csak morgás hallatszik vissza. Össze vagyok zavarodva, nem tudom, hogy mi volt álom, és mi volt valóság. Vajon Nataniel megcsókolt? Castiellel összevesztem? És ki a tököm az a Draven?? Vicces lesz ez így...
Felsóhajtok, és kikászálódok az ágyamként üzemelő, szakadt kanapémból, Castiel szobájában. A fürdőben felöltözök, és lemegyek reggelizni. A francba már, nem tudom, hogy viselkedjek...
Lassan elindulok az iskolába. Még korán van, nem kell sietnem. A parkban lévő árusnál veszek egy kávét, és egy padon ülve elkortyolgatom. Miért van furcsa érzésem? A gyomrom reggel óta kavarog...

Fél óra múlva már az üres osztályteremben ülök. Rajz lesz. Dupla rajz. Ilyenkor elég pszichopata fejjel tudok bámulni. Imádok rajzolni. A Keys To The Kingdom-ot dúdolom. Megnyugtat az az őrült zene. Az egyik kedvencem.
-'I fuck up everything I see...'-dúdolom.
-Szép hangod van.- ül le mellém Lysander, ezzel félbeszakítva dudorászásom. Shit... -Megengeded? -kérdi a székre mutatva.
-Persze. -mosolygok rá. Lysander jó arc.
-Szóval? Mit dúdoltál?-kérdi barátságosan.
-Höhöhö~ -nézek rá döbbenten. Hát ennyire nen ismer?
-Persze, tudom, hogy Linkin Park, de melyik számuk? -nevet fel.
-Keys To The Kingdom. -felelem vigyorogva.
-És tényleg... Hát... Illik hozzád. -veregeti meg a vállam, majd feláll.
-Hééé! Ez most célzás volt arra, hogy egy beteg állat vagyok? -villantom meg legszívtipróbb mosolyomat, aka a pszicho fejem.
-Áh, dehogy. -kacsint rám az ajtóból vigyorogva, majd kimegy a teremből. Mosolyogva fordulok vissza, és folytatom az elmélkedésem. Átgondolom a dolgokat, és arra jutok, hogy Nataniellel még csak szájra puszi sem volt. Valamilyen szinten megnyugszom. Nemsoká megérkezik Melody, Kim, Alexy és Armin, Iris, és Dake is.
Valamiért kerülnek.
Az osztály többi tagja is ideér: Nataniel, Amber és a ribancai, Carla, Dajan, Jade, Viola, Peggy, Rosa, és végül Castiel. Lily nincs itt. Szóval őt is csak álmodtam? Lily nincs... Elvesztettem őt megint. Erről egy szám jut eszembe..
-'Cause you don't know what you've got, Until It's Gone~' -dúdolom. (Rutumtutum, nem tudom, miért hangzik ilyen depisen az egész... Nem direkt csinálom!! :c ~Soldier B.)
Senki nem ül mellém, vagy jön oda hozzám beszélgetni. Nem is bánom igazán, szeretek magamban elmélkedni. De Castielen csodálkozom. Hiszen ha Lilyt álmodtam, akkor vele sem vesztem össze..
Becsöngetnek.
Bejön a tanár.
-Szép jó reggelt gyerekek. - néhányan felmordulnak, hiszen hétfőn reggel két órára összezárva a legfárasztóbb tanárral... Nem egy álom. Bár én bírom. Szerintem jófej.
-Hoztam egy új diákot.
-Sziasztok! -lép be az ajtón egy magas, fekete hajú, sötétkék szemű fiú. Draven.
-Mutatkozz be szépen. -ül le a tanár a székre.
-Draven Hahn vagyok. Tegnap érkeztem Springfieldbe, egyedül. A szüleim majd csak egy hét múlva jönnek. Szeretek rajzolni, zenét hallgatni, és videojátékozni. -mosolyog elégedetten.
-Köszönjük Draven, ülj le. -mondja a tanár fel sem nézve a macskás magazinjából. Höhö... macskabuzi. Draven körbenéz, majd megállapodik a tekintete rajtam és a mellettem levő üres helyen.
-Szia, leülhetek? -kérdi barátságosan.
-Ülj. -csúszok odébb, majd folytatom a dúdolást. Ezúttal a Forgotten dallama jár a fejemben.
-Szóval... milyen óránk van? -kérdi.
-Duplaaa raaajz.-mondom a dal ritmusában. Fene.. Úgy tűnik, őt nem zavarja, csak nevet.
-Forgotten? -mondja.
-Talált, süllyedt. -válaszolom mosolyogva, miközben pisztolyt formálva az ujjaimból halántékon lövöm magam. (Igen, én szoktam ilyet. :D ~Soldier B.)
-Az jó szám. Szóval szereted a Linkin Parkot?
-Áhh... -mutatok végig magamon: LP-s nyaklánc, karkötő, fülbevaló, póló, cipő, kulcstartó. (Nyihahahahahaaaa, így mászkálnék én is az év 365 napjában, ha lenne annyi pólóm. :D De nincs... :c Szóval, ha szerettek, szeptember 29.-én küldhettek nekem egy-egy LP-s pólót! :D ~Soldier B.)
-Oké, felfogtam. -emeli fel a kezeit védekezően, vigyorogva.
-A mai óra témája, a zene~ -jelenti ki drámaian a tanító bácsi. Yeeeey! Kezembe veszek egy hófehér lapot, és elkezdek vonalakat húzni, s egy óra elteltével készen is vagyok. A Final Masquerade szólt a fejemben non-stop, arról rajzoltam. Kipiruettezek a tanári asztalhoz, ahol Fararc tanárúr (Fahrars :D ~Soldier B.) már be is vési az ötösöm, majd büszke tekintettel a helyemre küld. Visszaülök Draven mellé.
-Nálatok ez így megy? -mutat Fararcra, rám, majd a rajzomra.
--Szeptember óta tanít, már sikerült megszoknia, hogy királyul rajzolok. -húzom ki magam büszkén. (*ego* :D ~Soldier B.) Nevetve visszafordul a lapjához, én pedig a padra hajtom a fejem, és elkezdem dúdolni az A Line In The Sand-et. (Dúdolós kedvemben vagyok, holnaptól nem lesz időm zenét hallgatni. Bár, ahogy magamat ismerem, tv nézés közben is üvölt valami a fülemben. :D *Brigi logic* Az, hogy elveszik-e a telefonomat, már csak hímkoszorúmon múlik.~ :D ~Soldier B.)
A kicsöngetés zavarja meg elmélkedésem. Szünetben sem tolja oda hozzám senki a képét. Ne már... Nem egész két hónap alatt ennyire kiakasztottam őket? Új rekord, fuck yeah. Gyorsan elrepül a szünet, majd a matek óra kezdetével drága tanárbácsink lep meg minket egy dolgozattal.
-Tíz percetek van... -motyogja, miután az utolsó ember elé is lehelyezett egy papírt a feladatokkal. Azonnal rávetem magamat, de közben érzem a hátamra szegeződő, kétségbeesett pillantásokat. Ez van, ha zseninek születsz. (*ego* #2 ~Soldier B.) Matekon elöl ülök. Szeretem a matekot. (Igen, jól látjátok, gyertek, kövezzetek meg. :D ~Soldier B.) Én végzek elsőként, kereken négy perc alatt, és már viszem is ki a tanári asztalra a lapot. Mr. Faraize rám mosolyog, majd elkezdi kijavítani. Fáradtan a padomra görnyedek, és ismét a Final Masquerade jár a fejemben. Ez az a szám, amit bármikor meg tudok hallgatni.
Lassan a többiek is kiviszik a dolgozatot, beletörődve a karóba. Amíg Lysander sétál vissza a helyére, mosolyogva néz rám. Cunci.
Ugyanígy /eseménytelenül/ zajlik le a maradék négy óránk, amikor az aznap iskolában töltött utolsó  percnek is vége szakad, és mindenki megkönnyebbülten sóhajt fel. Mára vége. (Igazából nem vagyok biztos benne, hogy ez így értelmes, de nézzétek el nekem, hajnali fél egy van, és Keys To The Kingdom-ot hallgatok... :'D ~Soldier B.) Éppen haza indulnék, amikor Nataniel hív be a DÖK terembe.
-Mit szeretnél? -csukom be az ajtót magam mögött. (A csoportban ilyenkor jövök én, és tehénkedek oda a képek alá ezzel a szöveggel: 'Grrr c; Raub tájm. :D' Miattam már megéri belépnetek. :D *ego*+reklám, remélem olvassátok adminok!!! LoL.. ~Soldier B.)
-Ez az úriember szeretne veled beszélni... Valamiféle nyomozó... -köszörüli meg a torkát.
-......ööööö....
-Magunkra hagyna minket? A kisasszony édesanyjáról lenne szó.-mondja az ember. Elkap a rosszullét.
-Nem is tudom... Bourdie...
-Hagyd csak. -nézek rá Natanielre. -Nem lesz semmi. -Rám néz, majd a férfire, és rosszalló tekintettel kimegy.
-Szóval... Miről lenne szó? -kérdem félve.
-Mondd... Ugye nem gond ha tegezlek? -megrázom a fejem. -Remek. Tehát, mit tudsz édesanyádról?
-Nem sokat. -eltűnődök. -Azt mondták nekem, hogy belehalt a szülésbe..
-Megtaláltuk a naplóját. Azt hiszem, el szeretne olvasni pár fejezetet. -nyújtja felém a kis cetlikkel megjelölt könyvet. Kinyitom az elsőnél.:
~'96, Február 4.
Azt hiszem, Tyron mégsem mondott 100%-ig biztos dolgot. A múlthéten történtek után... Terhes vagyok. Félek, hogy nem akar látni többé...~
Tovább lapozok.
~'96, Február 25.
Ma elmondtam anyáéknak. Apa őrjöngött, anya pedig csak azt szajkózta, hogy "minden rendbe jön..."  Nagyon remélem. Tyron még nem tudja.~
~96, Március 5.
Elmondtam Tyron-nak. Először megrémült, de aztán azt mondta, ha lesz elég pénze, feleségül vesz. Úgy érzem, jó sorsa lesz a picinek.~
~'96, Március 20.
Ma anyuval vásárolni mentünk. Mintha végig követett volna egy férfi... ~
~'96, Április 3.
Ma voltam először ultrahang vizsgálton. A doki szerint minden oké. Megint ott volt a férfi... ~
-Mit kellene ebből értenem? -kérdezem hunyorogva. Az ember belepillant a könyvecskébe, majd visszatolja elém.
-Folytasd.
A jelölések egy nagyot ugranak, durván hetven oldalt.
~'96, Szeptember 8.
Tyron megkért, hogy költözzek hozzá, a baba hamarosan megszületik. Egyre többször látom a férfit. Ott van, ahol én. Félek, de amikor elmondtam Tyronnak, csak nevetett. Azt mondja, paranoiás vagyok a baba miatt. Remélem, hogy igaza van...~
~96, Szeptember 30.
Tyron megkérte a kezem! Annyira boldog vagyok. Október 10.-én eljegyzési partyt tartunk. Már alig várom!  A baba pedig 20.-ára van kiírva. Izgulok....~
~'96, Október 9.
Holnap kilenckor kezdődik a party. Tyron értem jön, megmondtam neki, hogy félek egyedül. Kinevetett, de megígérte, hogy vigyáz rám. Mintha most is azt a férfit láttam volna az ablakban... Ugyan úgy néz ki, mint mikor először láttam. Nagyon félek...~
~'96, Október 10.
Egy óra múlva kezdődik a party, Tyron mindjárt itt van. Most is látom a férfit, a járdánál lévő fa mellett áll, és figyel. Tyron, gyere már, Istenem... Annyira ijesztő. Miért figyel? Mit akarhat tőlem??.... Jó ég! Itt van. Megjött Tyron.~
Lapozok, de nincs több írás. Könnyes szemekkel nézek az emberre.
-Mit akar tőlem? -nézek rá.
-Van egy olyan gyanúnk, hogy az anyját megölték. -jelenti ki. Sokkolva érzem magam. Elém tol egy összehajtott lapot. Egy férfit ábrázol. Anya rajzolta.
-A napló mellett találtuk. Nézze meg a hátulját. -Engedelmesen megfordítom, és elolvasom a szöveget:
"Ez az a férfi. Állandóan követ. Félek..."
-Tudják, hogy ki ez? -kérdezem szipogva.
-Még nem. De dolgozunk az ügyön. Ha van valami fejlemény, értesítjük. Viszlát. -Intek az embernek, aki elhagyja a helységet, viszont abban a pillanatban megjelenik Nataniel.
-Mi történ?? -ül le mellém. Malmozok az ujjaimmal, majd keserű mosollyal ránézek.
-.. Anyámat... megölték... -mondom szipogva, majd a mosolyom legörbül. Nataniel nem tudja, mit tegyen, úgyhogy óvatosan megölel. Én a nyakába borulva zokogni kezdek.
-Mindjárt hazakísérlek, de előtte még telefonálok egyet. -mondja, majd kimegy a teremből.

Quatro x2 (Elfelejtettem, mi spanyolul a nyolc ._.)

-Nagyon örvendek!- nyújtottam kezet Nataniel apjának. Undorodva rámnézett, majd szigorú tekintettel a fia felé fordult.
-Ki ez az.... utcalány? -na álljon meg a menet. Mi az, hogy utcalány?! A jó édes anyukáját már neki...
-Ő nem utcalány! Ő a... a barátnőm! -csattant fel. Wehehe. Győztem! Ezt neked, Nataniel apja!! Várj... MI VAN?? Elkerekedett szemekkel néztem rá, ő viszont csak bágyadtan mosolygott.
-Nataniel... kísérd ki a kis... barátodat. Beszédem van veled.-mondta mézes-mázas hangon. Nataniel megfogta a kezem, miközben bosszúsan nézett az apjára.
-Ne haragudj!-mondta, majd egy gyors csókot lehelt a számra, és becsukta az ajtót. Akkor hazamegyek, és végighallgatom Castiel lecseszését. Jippiájjé. Ma valahogy sokkal melegebb van, viszont a tegnapi eső illata még mindig érződik. Zsebre tett kézzel ballagtam az utcán. Már majdnem hazaértem, látszott a ház ajtaján díszelgő kis szellem figura, ami őszintén szólva fogalmam sincs, hogy a rákba került oda. Jé, még csak most veszem észre, hogy ül valaki a lépcső tetején, aki nem Castiel. Még egy pillanat erejéig gondolkodtam, amikor az illető megszólított.
-Talinda? Ezaz, akkor jó helyre jöttem!
-Ömm.. Draven? -néztem rá kérdőn. Igen csak szar a névmemóriám.
-Segítened kell! -tért a lényegre.
-Igen? Nos, ki kell ábrándítsalak, de a tegnapiak után én nem így érzem. -néztem a szemeibe. Most látom csak, hogy hasonlít valakire... de nem tudom, kire.. -És egyébként is, honnan tudod, hogy hol lakom? -tettem csípőre a kezem. Ahhaaa... 1-0 ide!
-Hát.. Én... Szóval.. Na.. Natanieltől kérdeztem... -ismerte be, miközben kihívóan rámnézett.
-És honnan ismered Natanielt?
-Hát... onnan, hogy az ikertestvére vagyok? -mondta röhögve.
-TUDTAM! -kiáltottam fel. -Éreztem, hogy hasonlítasz valakire! Várj.. Akkor hogy nem láttalak tegnap? Csak mert egész éjjel nálatok voltam.
-Én meg egész éjjel Izanára vártam.-mondta hirtelen szomorúsággal. -De sebaj, éppen ezügyben kérem a segítséged!- Ismét visszanyerte eredeti kedélyét, azaz visszatért az irritáló Draven. De jó...
Még egy darabig haboztam, majd megszólaltam.
-Miben kéne segítenem?
-Izana. -nyögte be egyből válaszképp. -Tudod, nem rég összevesztünk, én pedig szakítani akarok vele...
-Egy összeveszés miatt? -kérdeztem vissza ledöbnenve. -Jézus, min vesztetek össze?
-Azon, hogy szakítani akartam vele.. -Ó jaj... 
-Na jó, én ebből nem kérek.. Kösz a látogatást Draven, de ha most megbocsátasz, végig kell hallgatnom egy kiadós lecseszést..
-Hé, álj már meg! Legalább... ismerjük meg egymást! -Megtorpantam. Na jó, kezdek félni. Amióta találkoztunk, egyre furábban viselkedik.
-Draven. -Fordultam hátra lassan, majd odalépkedtem elé. -Ki vagy te? -kérdeztem tagoltan.
-Draven Wing, Nataniel Wing  ikertestvére (igen, most lefosom, hogy retardált vezetéknév, a játék is retardált, úgyhogy egy szavatok nem lehet! :D ~Soldier B.). -húzta ki magát.
-És hogy lehet, hogy még sosem hallottam rólad?
-Hát úgy, hogy Nataniel igyekszik letagadni!- nevetett.
-Na jó, nem érdekel, bocs, nem ismerlek, úgyhogy oldd meg magad a problémáid. Viszlát.. -Indultam be a házba. Még utánam szólt valamit, de nem hallottam, mert bevágtam magam után az ajtót.
-Megjötteeem~ -ordítottam el magam.
Castiel felugrott a kanapéról.
-Talinda! Végre... már aggódtam...
-Igen, persze, tudom, aggódtál, hiányoztam, meg a többi nyálas szar... -szakítottam félbe.
Szomorúan nézett rám ködszínű szemeivel.
-Ne haragudj...
-.... Bocs... -nyögtem ki, majd megöleltem. Eléggé meglepődött, de viszonozta az ölelést.
-Kérdezhetek valamit? -szólalt meg, a választ viszont nem várta meg. -Megkért már, hogy legyél a baránője? -látszott a szemén, hogy ideges. Most, hogy így belegondolok... Csak kijelentette az apja előtt. De egy fa.....nemmondomkimi!
-Nem.
-Nem is fog. Én szóltam. -kiment a konyhába.
Nehéz lesz ez így...

Sieben

/Ne tévesszen meg senkit a cím, hét éve tanulok németet, de a tudásom egyenlő a mínusz hárommal. ^^ ~Soldier B./

-Castiel hagyjál!!- ellöktem. Volna. Ha nem egy kigyúrt állat.  De így csak én estem el. Fuck. (Nya, az előző ilyen Webnode-os szarcsiban Castiel egy piás beteg állat volt, aki meg akarta szentségteleníteni karakteremet engedély nélkül (értitek, na.. meg amúgy is tapasztalatból írtam. Deee! Létezik a majdnem!), és az egyik kcsög olvasóm (khmmViolakhmm) beszólt azért, hogy elsírta magát(!).. de most komolyan.. ha titeket akarnának megerőszakolni, akkor nem sírnátok? Hát na... :'D) 

-Nem érted? -nevetett gúnyosan. -Amióta  nekem jöttél az utcán, azóta beléd vagyok zúgva! Szerinted csak úgy befogadom az első ilyen ribancot aki belém botlik?!

-Te most leribancoztál? -álltam fel.

-Bourdie, tudod, hogy nem úgy gondoltam...

-Ne Hívj Bourdienek. (Jó, ezt most úgy kell elképzelni, hogy gesztikulál meg csapkod meg minden.. na. :D)

-Talinda! Felfogtad a lényeget?- kiabált rám.

-Basszus, felfogtam! És tudod mit? Jó volt veled ez a több, mint fél év, de én így nem vagyok képes így ittmaradni! - pofázok vissza. Hát a jó édes anyukáját már.

-Ezt mégis hogy érted?!-kérdezte döbbenten. Felrohantam a szobámba, fogtam a sexy minimálbőröndöm, és bedobáltam a még szexibb cuccaim (nadrágok, hím pólók, néhány karcsúsított felső, sehol szoknya... szekxszi tájm. ~Soldier B.) Lementem, és megálltam a lépcső aljában. Castiel még mindig ott állt, ahol eddig.

-Bourdie... Gondold át, kérlek.- elcsuklott a hangja. Lesütöttem a szemeim. Hallottam, ahogyan odalépked hozzám. -Bourdie..

-Átgondoltam. Viszlát, Castiel. -elindultam az ajtó felé, amikor bevetődött elém.

-Ne! Kérlek Talinda, ne hagyj itt!

-Bocs Castiel. Nem megy. 

-Ne csináld ezt velem, Bourdie...- kezdett bekönnyezni. Vagyis... Most sikerült megríkatnom Castielt? Epic winning. Áhháháháá (ez a sátáni kacaj helye volt. ~Soldier B.)!!! Na jó. Ennyire nem vagyok köcsög.

-Castiel. Ez az utolsó.-leraktam a bőröndöm,  és lesütöttem a szemem.

-Köszönöm.-suttogta a könnyeivel küszködve, és magához szorított. Megveregettem a hàtát. (Ha így folytatom, buzit csinálok Castielből.... Majd összehozom  Alexyvel! :D ~Soldier B.)

-Most elmegyek sétálni.-engedtem el Castielt.

-Rendben.. -szipogott. -Siess haza!

-...Meglátjuk.

Kiléptem az ajtón, és megcsapta az orromat az eső üdítő illata. A levegő is kezd lehűlni, és hamarabb sötétedik. Hivatalosan is ősz van. Yeey, erre még nem is jártam! Vagy csak nem emlékszem rá... Igen, ez valószínűbb. Éés tényleg. Ott a park. Lec gó tu dö park! Bementem, és leültem a tó mellett egy padra. Remélem itt lakik az a cukcsi kis szörnyecske, akinek nem tudom a nevét. Szeretem a szörnyecskéket. 

-Izana! Hát eljöttél! -rohant hozzám egy fiú. -Várjunk csak... Te nem Izana vagy.

-Hát.. Nagyon úgy néz ki, hogy nem.

-Ahj... a p^csába! -rúgott bele a pad lábába.

-Hé, nyugodjál lefele! -kiabáltam rá.

-Bocs..-lerogyott mellém a padra. Egy korombeli, felhőkarcoló méretű, fekete hajú srác volt, bazinagy, sötétkék szemekkel. 

-Draven vagyok.-szólalt meg egy hét perces hallgatás után. (Azért hét, mert hetedik fejezet. :D ~Soldier B.)

-Talinda.-mutatkoztam be én is, ám a szememet le sem vettem a holdfényben csillogó vízről. 

-Vársz valakit?- érdeklődött.

-Oh, csak a mocsárszörnyet.- Elég furán nézett rám.-Nem várok senkit. -javítottam ki magam. Keserűen rám mosolygott.

-Van barátod?

-... Nem tudom.

-Adhatok egy jó tanácsot? Ne legyen. 

"Where'd you go, I miss you so, seems like it's been forever, that you've been gone..."

-Izana?-kapta fel a telefonját. Na jó, kicsit irritáló. Dee a csengőhangja jóféle. Odébb vonult megtárgyalni a dolgait ezzel az Izanával. Elővettem a telefonom, és megnéztem az időt. 21:49. Elköszönök ettől a Draventől, és megyek valamerre.

-Kicsim várj!- hallottam a hangját a hátam mögül.-A k^rva életbe!- szitkozódott, majd hirtelen feindulásból behajította a mobilját a tóba.

-Te hülye vagy.-közöltem vele. Dühösen rám nézett, majd háttal levágta magát a fűbe, és elkezdte csapkodni a fejét.

-Hülye, hülye, hülye!

-Segítsek?-kérdeztem.

-HAGYJÁL LÓGVA BASZKI!-ordította.

-Nyughass köcsög.-szóltam rá, majd elindultam az ellenkező irányba. Csak mentem előre, néha elkanyarodtam erre-arra, amikor megakadt a szemem egy házon. Egy ismerős arcot láttam elsuhanni az ablakban. Odamentem a házhoz, kopogtattam, és az ismerős arc ajtót nyitott.

-Bourdie? Mit keresel itt?- kérdezte a félmeztelen Nataniel. Dat kockahas. Nekem is ilyen van. 

-Oh... szia.. Nataniel... Én.. csak erre jártam, és gondoltam beköszönök... szóval... Szia!-intettem egyet, és elfordultam, hogy eltűnjek, de abban a pillanatban elkapta a kezem, és nevetve magához rántott.

-Hé, várj már!-ölelt meg.

-Én tényleg nem akartam zavarni...

-Ugyan, te sosem zavarsz! Gyere be!

-....biztos?

-Persze, Amber és a szüleim nincsenek itthon..

-Oh... öhm...-hát mit ne mondjak, ha egy félmeztelen szexi állat behív a házukba, mondván, hogy egyedül van... khm...

-Nyugi már! -puszilt meg röhögve.

-Na jó...-mosolyogtam rá. Átkarolt, majd bevezetett a nappaliba.

-Nézünk egy filmet?-emelte fel az Űrgolyhók dvd-jét. Vigyorogva bólintóttam. Elindította a filmet, majd lehuppant mellém a kanapéra, és átkarolt. A sivatag fésülős jelenet után kiesett minden. Nem mintha nem láttam volna már százszor az Űrgolyhókat, de az tényleg nem rémlik, hogy mit csináltunk a film utàn. Szerintem.... aludtunk. Legalábbis rohadtul remélem.

Reggel nyolc óra körül Natanieléknél ébredtem... a kanapén.. azon belül Nataniel csupasz mellkasán. Szóval rajta aludtam el. Yeey. Basszus már... Tiszta babaillata van. Nem tudom, mikor van a szülinapja, de hímdezodort fog kapni tőlem.

-Felébredtél?-kérdezte suttogva.

-dhmmm...-nyöszörögtem.

-Akkor ezt igennek veszem.-mondta, majd megpuszilt.

-Okay.

-Elmegyünk sétálni? Tudok egy szép helyet...

-Ahj.. Majd... -dünnyögtem.- Még maradjunk.. jó ez így..

Nem tudom, mennyit aludtunk még, de azt tudom, hogy Nataniel ribancrokona ébresztett fel minket.

-Amber menj már innen!- szólt rá a hím egyed.

-De megy a Topmodell leszek! Nézni akarom!!!

-Jól van, elmentünk! Gyere Bourdie..

-Várjunk csak... ez mit keres itt?- rikácsolta.

-Hát nem téged...-motyogtam.

-Amber, menj, és nézd a modelleidet..

-Megyek is!-mondta sértődötten. Felmentünk Nataniel szobájába, ő bement a fürdőbe felöltözni, én meg leültem. Azt nem tudom, hova, de leültem.

-Nataniel...-nyitott be az apja. -.... Ön kicsoda? -nézett rám döbbenten.

-Hát én csak...

-Mehetünk, Bourdie? Oh... apa, ő itt Talinda. Talinda... ő apa.

Hat(?)

-A... Apa.... Mit keresel itt?- kérdezte Lily remegő hangon.

-Mégis mit képzelsz magadról?!- ordított vele az apja.

-Miért? Mit csináltam??- kérdezett vissza kétségbeesetten.

-Gyere, te kis cafka!- ragadta meg a karját, és kirángatta a teremből. Utánuk akartam menni, de Castiel megfogta a kezem.

-Engedj! Segíteni akarok neki!- néztem bele Castiel köd színű szemeibe.

-Nem akarom, hogy bajod essen.- jelentette ki haláli nyugalommal.

-Castiel! Engedj oda!!- próbáltam kiszabadítani a karomat, de ekkor Nataniel kapta el a másikat.

-Hagyjatok! Engedjetek el végre!! Engedjetek...- rogytam le a földre. Nem tudtam sírni. Könnyeztem, de nem tudtam sírni. Fuck logic.

-Nyugodj meg... - guggolt le mellém Nataniel, majd a hátamra tette a kezét. Bejött a tanár, szóval szipogva lelültem Castiel mellé. Amíg a tanár pakolászott, addig átölelt.

Az óra a szokásosnál is lassabban telt. Majd az utolsó öt percben Lily esett be az ajtón. Vérzett a szája, és a szeme mellett egy kis lilás seb éktelenkedett.

-El...elnézést, hogy... Hogy késtem..- nyekeregte remegő hangon.

-Maga új diák?-kérdezte a tanár, figyelmen kívül hagyva a sebeit. Lily bólintott. -Ez esetben mutatkozzon be az osztálytá...- nem hallottuk a mondata végét, mert a csengő elnyomta a hangját. Bár szerintem mind ki tudtuk találni, hogy mit akart mondani. Felállt, összecsapta a naplót, és kiszublimálódott a teremből.

-Lily!!- rohantam oda hozzá. -Minden oké? Mit művelt?

-Hé nyugi. Őt kéne látnod. -nevetett, majd letörölte a szája sarkából a vért.

-Elismerésem, kislány.- jött oda Kim.

-Kösz, csak anyát sajnálom. Ha hazaértem, szétcsapom ezt a férget.

-Micsoda? -kérdezett vissza Castiel. Bármilyen keményfiú is, egy lányt még Ő sem tudna megütni. Max egy bunkó állat vele, de megütni képtelen lenne.

-Amikor örökbefogadtak, még csak anyát bántotta. Ő védett engem. Ha összeszámolom, kb. másfél évet biztos nem otthon aludtam. A tizennegyedik születésnapomon az volt az ajándéka, hogy leborotválta a hajam, és meztelenül kilökött az utcára. (Azt hiszem írónőtök túl sok krimit néz... ~Soldier B.)

-Jézusom... Lily, ez egy állat. Hogy bírod?- kérdezte Rosa.

-Megszoksz, vagy megszöksz. -nevetett.- Jelen esetben én szökni akartam, de nem vagyok képes vele hagyni anyámat.

-Lily, segítünk neked. -jelentette ki Nataniel.

-Kedvesek vagytok, de már csak kevesebb, mint egy évet kell kibírnom vele, és akkor leléphetek törvényesen,anyámat pedig elviszem a szüleihez.

-Lily...

-Megjegyeztem amit mondtatok, de egyedül kell megoldanom. De ha már nem bírom, ígérem, szólni fogok nektek. - mosolygott. Becsöngettek, szóval leültünk a helyünkre: Én Castiel mellé, Lily pedig Ken mellé. Szegény. Nem volt máshol hely. A nap további részében nem történt semmi érdekes. Nap végén Ken jött oda hozzám.

-Talinda!- monda szipogva.- Nézd, ezt neked hoztam! -nyomott a kezembe egy plüssmedvét.

-Ömm.. Köszi.- életemben, ha két szót beszéltem vele.

-Igen, tudod... Apu katonai iskolába iratott, amiért tegnap Amber és a barátnői elvették a pénzem.

-Aha. Király. Kösz.- már éppen hazaindultam volna, amikor a hátamra tapadt, és elkezdett ölelgetni.

-Öh.. Ken...

-Igen?- nézett rám csillogó tekintettel.

-Ott megy Lily, nekem utol kéne érnem... Ha nem haragszol..- mondtam.

-Oh... Rendebn...-mondta csalódottan. Elindultam Lily után, és még hallottam, ahogy Ken utánam kiált.

-Sosem foglak elfeledni, Talinda! Szeretlek!- Jézus... Ez már beteges.

-Lily! Várj!

-Hé, mi ez a maci?-vigyorgott rám.

-Ó, ez? Csak Ken adta. Asszem kicsit belém zúgott....

-Hát, pedig szerintem ez nagyon aranyos!- nevetett.

-Igazán? Akkor tessék. -nyomtam a kezébe.

-Komoly? Kösz!

-Hah, nincs mit. Figyelj csak Lily.. Büszke vagyok rád. -Elmosolyodott, megölelt, majd elment. Szörnyen szar érzés, mikor segíteni akarsz a legjobb barátodnak, de nem tudsz...

Elmentem a parkba, hogy kicsit kitisztuljon a fejem. Hát kivel futottam össze? Na vajon kivel? Hát persze, hogy a Csókkirállyal.

-Nataniel! Várj!

-Talinda! Micsoda kellemes meglepetés! -mosolyodott el.

-Figyelj csak.. Meg kéne beszélnünk ezeket a.... Dolgokat.

-Milyen "dolgokat"? -mosolygott.

-Hát... Ezeket a.... Csókokat.-néztem rá egy iszonyatosan kínos arckifejezéssel. Mármint én érzem magam kínosan.

-Mármint... Ezeket? -tette a kezeit a csípőmre, majd elkezdett közeledni felém.

-Hé, Nataniel... Kedvellek, de...

-De?- kérdezte kicsit letörtebben.

-Alig ismerlek. Kérlek. Nem szeretnék semmit elhamarkodni.

-Értem. -hunyta le a szemét. -Ez az a 'maradjunk barátok' maszlag?- nevetett fel keserűen.

-Nataniel... Én TÉNYLEG nagyon kedvellek, de... Várjunk.. Kérlek szépen.

-De nem tudok.- jelentette ki, majd összekulcsolta a kezeit a derekam mögött, és közelebb húzott magához. A hasunk összeért, majd ez egyik kezét az arcomra tette, és lehajolt hozzám. Bármilyen magas is vagyok, Nataniel egy égimeszelő. Lehunyta a szemét, és gyengéden megcsókolt. Visszacsókoltam. Éreztem, hogy ez lesz. Nem tudtam neki ellenállni. Bármennyire is érztem, hogy ez nem helyes, vágytam rá. Lassan elemelte az ajkait az enyéimtől, majd kinyitotta a szemét. Rám mosolygott, én pedig összeszorítottam a szemeim, és hozzábújtam. Belefúrtam a fejem a mellkasába, és beszívtam az illatát. Magához szorított. Nem tudom, meddig álltunk így, de jó volt. Közben besötétedett. Dat romantikus pillanat.

-Talinda. Nekem mennem kell.-mondta halkan.

-Nem akaroom~ - dünnyögtem a mellkasába. Nataniel felkacagott, majd szorosabban ölelt magához.

-Bourdie....- nevetett. -Tényleg mennem kell. Holnap találkozunk.-mondta, majd megcsókolt ismét, és mosolyogva elment. Még pár percig ott álltam, majd hazaindultam. Az agyamban többször is visszajátszottam a szavait, ahogyan azt mondta, hogy nem tud várni... Azt hiszem... Én is.... Én is szeretem őt.

Beléptem az ajtón, és köszöntem Castielnek.

-Megjötteeem~.

-Hol voltál ilyen sokáig?- kérdezte, szemeit le sem véve a TV-ről.

-Ó, csak a parkban.- huppantam le mellé. -Mit nézünk?

-És kivel voltál a parkban?- kérdezte gúnyosan.

-Mi ez a faggatás?- néztem rá. Kikapcsolta a készüléket, és felém fordult.

-Láttalak titeket.

-Mármint kivel?- hát... Menteni próbáltam a menthetetlent. Tudom, hogy Castiel nem nézi jó szemmel, hogy bírom Natanielt.

-Légy oly szíves, és ne néz komplett idiótának.

-...

-NATANIELLEL LÁTTALAK, BASZKI.

-Hé, nyugi! Nem történt semmi...

-Smároltatok! Neked ez semmi?!

-Castiel! Miért zavar téged, ha élem az életem?!

-Azért, mert Nataniel egy féreg!!- állt fel a kanapéról.

-Szerintem pedig nem!- követtem én is a példáját, és felálltam.

-Talinda...-higgadt le egy kicsit.- Fontos vagyok én neked?- kérdezte.

-Castiel... Milyen kérdés ez?

-Fontos vagyok neked?-ismételte meg.

-Igen Castiel, szinte a bátyám vagy!

-Fontos vagyok...

-IGEN CASTIEL, KIB@SZOTT FONTOS VAGY!-szakítottam félbe, majd becsuktam a szemeim. Nekem ez túl sok.

-Castiel... Miért akarsz irányítani...?

-Szeretlek.

-Én is szeretlek Castiel, de ez nem válasz a kérdésemre.

-Nem.. Talinda, most jól figyelj. Sze-ret-lek.-megfogta az államat, és felemelte a fejem. Whoa shit.

-Mármint.. Úgy?

-Igen, úgy.

-..... (Ez a pontpontpont egy jó szöveg... ~Soldier B.)

-Gyönyörűek a szemeid.

-Castiel... Ne csináld ezt velem, kérlek!

-Shh.. Szeretlek, Talinda.

-Én...- nem tudtam befejezni a mondatot, mert a számra tapadt ez a gyökér.

-Castiel!- húzódtam el tőle.

-Értsd már meg, hogy szeretlek!-kiabált rám, majd ismét megcsókolt.

-Castiel, fejezd már be!

Öt (bro fist, menőarcok :3)

-Pssszt.....PSSSSSZT!!! P-SSSSZZZZ-T!!!! (nem volt ennél nagyobb betű... :( :D ~Soldier B.)

-He?- néztem hátra. Jááj, egy kis kék hajú izé pisszegett. De... ez ki? Eddig is egy osztályba jártunk??

-Francia, Huszonhatodik oldal...- susogta. Miiii? Mi tanulunk franciát? Van egyáltalán francia könyvem? Jéé, tényleg van... Azta... Sok az új infó.

-Kösziiii!- suttogtam hátra neki.

-Khmmm... kisasszony...

-Eee... bo... bocsánat?- néztem rá a tanárra.

-Remélem tudja, hogy csak azért nem feleltetem, mert még nem vettünk semmit..

-I-i-i-gen, tanár úr, köszönöm szépen... Asszem...

-Hjaj..- sóhajtott, majd visszafordult a táblához. Még jó, hogy az ég világon semmit nem tudok franciául. Ahogy elnézem, a többiek sem.

Óra után meg akartam keresni a kékséget, de nem találtam. Viszont nekimentem a kékség fekete hajú klónjának.. Yeay..

-Ööö... bocs, nem láttál egy valakit, aki olyan, mint te, csak kékben?

-Alexyre gondolsz?- nézett fel a videójátékából. Áucs. Milyen rikító szeme van már!? (Szemfétisem van, vagy mi... Azaz Talindának van. Én az emberek zokniját nézem meg először. De komolyan.. :D ^^ ~Soldier B.) 

-Eeeeeeee.. ja...

-Elment pisilni.- nézett rám mosolyogva. Wattafakk? Mi a... okay...

-Ööö... 

-Hahaha, látnod kéne a fejed! Hahaha- röhögött. Még mindig elég furán néztem rá. - Armin vagyok.- tartotta felém az öklét. Jaaa, hogy ez most ilyen Bro Fistet akar? Jól van akkor.

-Én meg Talinda.

-Ti amúgy klónok vagytok? A kékséggel...

-Ja, csak én jóképűbb vagyok, mint Alexy!- húzta ki magát büszkén.

-Értem.- nevettem. -Akkor én most megyek. 

-Szia Isabelle!- intett. Várjunk. Most nekem köszönt...? Okay...

-Szia Talinda!- szaladt felém Viola.

-Ahoy!- néztem rá mosolyogva.

-Hallottad, hogy új diák jön?

-Neem.. miért?

-Oh, nekem is csak most mondta Peggy. Holnap már itt lesz.

-Értem. Nem láttad Alexyt?- kérdetem.

-Öhm... ne..nem.. kellett volna? - dadogta elpirulva.

-Jaj, nem, csak... mindegy. Megyek órára. Szia Viola!

Bementem a terembe. Asszem töri jön. Nem baj, most az lesz, akkor is ha nem. (Igen, ezt most eldöntötte. :D ~Soldier B.) 

-Alexy~!! Sziaa!

-Hali!- nézett rám. Shit.. Nem vagyok jó a hálálkodásban.

-Öööö.. kösz az órait... 

-Jaj, nincs mit!

-Amúgy mióta tanulunk franciát...?

-Eddig senki nem tudta... szerintem rossz órára jött be..

-Az úgy igen... na jól van, még egyszer köszi!

-Szívesen.

-RosaRosaRosaRosaRosaRosaRosaRosaRosaRosa..

-Mivamivanmivanmivan?- kezdte ő is ismételgetni.

-Nem akarod elmondani, hogy ki kicsoda?

-Ha már ilyen szépen kérted..- elkezdett körbemutogatni az osztályban.- Akkor gondolom Castielt már ismered... Nataniel, Armin, Kim, Dakota, Lysander, Peggy, Viola, Alexy, Carla, Amber, Lisa, Dajan, Ken, Jade, Iris, Charlotte, Melody... És holnap jön egy új csaj is... Oh, és az ott Leigh! Várjunk.. LEIGH!!- ugrott a nyakába. 

-Szia Rosa- csókolta meg. Ny jóóól van. Akkor mászkáljunk! Vagy mégsem, mert becsöngettek.

-Talinda, ülsz mellém?- kérdezte Kim.

-Peeersze.- Ledobáltam a cuccomat mellé, majd levetődtem a székre. (Mert a profik így csinálják! :D ~Soldier B.) 

-Bejött a tanár, és eltelt egy viccesen unalmas óra. Kimmel végigröhögtük az egészet. Hogy miért? Drága tanárnéni úgy nézett ki, mint Koncsíta. Igen, valaki nagyon vicces kedvében szakáll&bajusz kombót alkotott az arcára. Hahehi.

Nagyjából egész nap Kimmel lógtam. Majd hazamentem, lenyúltam Castiel gitárját, gitároztam, és aludtam. Ez egy eseménytelen nap volt.

[Ratatatatataaaa másnap van, és mivel igen nagy balf@sz vagyok, nem tudok zenét beilleszteni, szóóóval: Hallgassátok a Breaking The Habitet, és a Faintet. ~Soldier B.) 

Yay, ma jön egy új hölgyemény az osztályba. Vhuhh. Ha olyan lesz, mint Amber, én felrúgom. Yey, Castiel nincs itt. Biztos csajozott éjjel. Lemenetem a konyhába reggelizni. Nem, nem csajozott. Ott feküdt a földön eléggé szétcsapva. Hát akkor én most vagy leszek nagyon köcsög, és elkezdek csapkodni, vagy leszek cukibogyó, és hagyom alukálni. Leszek köcsög. Előszedtem egy lábast, meg a fedőjét, és elkezdtem összeütögetni. Áucs.. meg fogok halni... Na nem baj. Tovább csapkodtam. De mi ez máár? Meg sem mozdul... Okay, akkor én most elmegyek iskolába, és majd ha hazaértem, és még mindig halott, akkor elmenekülök Mexikóba. 

Felvettem egy ujjatlant, egy rövidgatyát, egy dorkót (Ha rajtam múlna, még a kisestélyihez is dorkót vennék fel... vagy dorkóban járok..... vagy mezitláb. :D  ~Soldier B.)  Elindultam az erdőn át az iskolába (Legyetek már kreatívak, mindenki a parkon át megy!  ~Soldier B.), mert miért ne? Van ott egy elcseszerintett szép tisztás. Nya. Jé, egy Lysander!

-Szia Lysander!- értem utol. 

-Jó reggelt, Talinda! Ma is bájos vagy!- mosolygott.

-Ööö... köszönöm?- erre csak felnevetett. Ne már. Basszus Lysander, ne legyél ilyen úriember. 

-Mondd csak, nem láttad a jegyzetfüzetem? Tegnap megtaláltam, de most megint nincs meg... (Jegyzetfüzet, Part 2. :D ~Soldier B.) 

-Nem. Bocsi.

-Oh, semmi gond. Megérkeztünk.- Yey, tényleg. - Ha megbocsátasz, én most megkeresem Mr. Faraize-t. (Fogalmam nincs, hogy kell írni... ~Soldier B.) 

-Oké, szia!

Besétáltam a terembe, amikor letámadtak a nőből készült osztálytársaim. (Várjunk, ehhez aláfestő zene kell! Nyomjátok már be ezt: Leave Out All The Rest  ~Soldier B.) 

-Talinda!! Az az új csaj, akit lerajzoltál!!!- jött oda Rosa. A többiek meg nagyban helyeseltek.

-Miii?- néztem kábán. Még reggel van, na. -Lily? 

-Talinda?- nézett vissza rám hatalmas zöld szemeivel. Odarohant hozzám, és megölelt. Természetesen visszaöleltem. Ő a legjobb barátnőm. Hosszú, derékig érő szőke haja van, bazinagy, rikító zöld szemei, és nagyjából egy magas velem. Igazából úgy néz ki, mint én, csak más a szeme és a haja színe. Mindig ikreknek hittek minket. (Namármost. Lily-t tényleg a legjobb barátnőmről mintáztam, és tényleg azt hiszik, hogy testvérek vagyunk. :D Pedig nagyon nem.  ~Soldier B.) 

-Öhm, hahó..- szólalt meg Peggy.- Minket nem szeretnétek beavatni?

-Oh... Lilyvel kiskorunk óta együtt voltunk az árvaházban, viszont őt 13 évesen örökbe fogadták. De mindig is legjobb barátnők voltunk.

-Igeeen- helyeselt Lily.

-Az jó.-mosolygott Rosa.- Mi Leighel voltunk így.- merengett.

-Lily! Hogy kerülsz ide?- kérdeztem még mindig döbbenten.

-Két napja költöztünk id Shelbyville-ből. Elég rossz környék.- mosolygott keserűen.- Annyira örülök neked!- ölelt meg ismét.

-LILYAN!!!- hallottuk az ajtóból...