'96-ot írunk. A sötét utcán egy nő rohan. Fiatal, csinos, melyik férfi ne bámulná meg? A nő zaklatott. Cipőjének alig van egy kis sarka, de a kopogás eszméletlen hangosan hallatszik, s megtöri az utca csendjét. Húsz perc múlva éjfél. Mégis mit keres egyedül az utcán? Egy férfi sétál mögötte, megirigylendő nyugodtsággal. A nő elesik, és a hátán fekve zokog a földön. Csak ekkor lehet észrevenni: A nő terhes. Már a kilencedik hónap vége felé járhat. A férfi lassan utolérte a nőt.
-Kérem, ne bántson!- kérleli.
-Gondoltál volna erre azelőtt, hogy te bántottál engem...-suttogja.
-Azt sem tudom, ki maga!- ordít a nő. Ám teljesen hiába. Az utca üres. Senki nem hallja kétségbeesett kiáltását, csak a férfi.
-Ó. Dehogynem. Csak nem emlékszel rám. De én tisztán. Összetörted a szívem.
-Értse már meg, nem tudom ki maga, és nem is vagyok rá kíváncsi, csak hagyjon békén!-siránkozik.
-Meg fogom bosszulni...
-De mégis mit????
-...amit tettél....
-Nem csináltam semmit!
-...mert fájdalmat okoztál...
-NEM!
-...nekem...- mondja mosolyogva. Sikoly töri meg a ködös éj csendjét, majd a férfi az újonnan szerzett vérfoltokkal ékesített öltönyében elsétál abba az irányba, amelyikből érkezett. Hamarosan felcsendül a mentők szirénája, és emberek árasztják el a sötét sikátort...
*Tizenhat évvel később*
Egy fiatal lány sétál, kezében a lehető legminimálisabb bőrönddel. Ami nem mellesleg mocskos és szakadt is. Szemei csillognak az elfojtott könnyektől. Sovány. Nagyon sovány. Haja kócos, ruhája gyűrött. Mégis... Van benne valami különös. A szemei... A jobb oldali égszínkék, míg a bal oldali smaragdzöld színben tündököl.
-Hé, nem tudsz vigyázni?!?- ordít rá egy fura alak. A lánnyal lehet egy idős. Olyan 16 év körül.
-Sa-sajnálom...-dadogja ijedten. A szemei egyre inkább csillognak. Sírni tudna, de magában tartja. Legalábbis ameddig tudja... Hirtelen előtörnek belőle a könnyek, és az utca közepén keserves zokogásba kezd. A fiú nem érti, mi történt így hirtelen, ezért aggódva megszólítja a lányt.
-Hé.... Jól vagy? Ne haragudj, nem akartam...
-Nem, nincs semmi baj...-szipogja a lány. -Látod, már jobban is vagyok!- nevet fel keservesen.
-Figyelj, én tényleg nem akartalak megbántani.- A fiú még saját magán is csodálkozik. Nem szokott törődni az efféle hisztis kislányokkal. Ez még neki is új.
-Tényleg nincs semmi baj.- néz bele a lány a szemeibe. Ekkor a fiú észreveszi, amit eddig nem: A lány szemeit.
-Gyönyörű szemeid vannak...- suttogja elképedve.
-Te-tessék?- néz rá a lány megdöbbenve.
-Azaz....öhm... a-akarod, hogy haza kísérjelek?- segíti fel a földről a lányt.
-Nos... az a helyzet, hogy nincs lakásom... - motyogja lehajtott fejjel.
-Akkor hol laksz?- kérdi.
-Hm... azt hiszem.... sehol.- ismeri be.
-Mi?- néz rá elképedve.
-Hát... árvaházban laktam, de tegnap kitettek. Betöltöttem a tizenhatot, és nem fogadtak még örökbe. Kidobtak.- nevet fel fájdalmasan.
-Honnan jöttél?
-A szomszéd városból. Elég rossz környéken van- kezd el kalimpálni idétlenül a kezeivel.
-Költözz hozzám.- mondja a fiú.
-Mi? Nem is ismerlek...
-Castiel vagyok.- nyújtja a kezét. (Igen-igen, Castiel a fura alak. :D De nyugodtság, emberek, nyugodtság...)
-Talinda.- fognak kezet.
-Talinda? Fura egy név....- jegyzi meg vigyorogva.
-Hah... ne aggódj, én sem találkoztam még olyan fiúval, akit Castielnek hívnak.- néz rá ugyan olyan kihívóan.
-Akkor megyünk?-kérdi Castiel.
-Persze.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése