Harmadik bigyócuccli

-Talinda!!!-kiáltotta Castiel.

-Hmpgfmpf...

-Kelj már fel te állat!

-Nyehh.. Castiel.... Mégis  hogy a retkes ganajtúróba kelsz fel hamarabb, mint én?- nyöszörögtem.

-Úgy, hogy hamarabb hazaértem!- dobott fejbe egy cipővel. Ja... a sajátjával. Zamatos illata van...

-Castiel? Mi bajod van?- ültem fel halál nyugodtan az ultra szexi fiúpizsamámban. (Halkan megjegyzem, írónőtökét nem übereli... Bart Simpsonos fiúpizsama... profizmus, gyerekek! :D ~Soldier B.)

-Az ég világon SEMMI!- ordította a képembe.

-Aha... Látom. Castiel. Ismerlek. Úgyhogy bökd ki. Hallgatlak.

-Nrfganiel....- dünnyögte.

-Te most viccelsz!- kezdtem el röhögni.- Komolyan féltékeny vagy Natanielre??

-Nem vagyok féltékeny!- mordult rám.- Főleg nem az Elnökre...

-Aha, persze.

-Oké! Csak...

-...csak mi?- kérdeztem egy kicsit feszültebben.

-Csak ismerem azt a seggfejet!!! Kihasználna.... kihasználna téged...

-Jáááj!!- rohantam oda hozzá.- Castiel féltékeeeeeny~!!!-és elkezdtem ölelgetni.- Tiszta cuki vagy!!- röhögtem. Mire ő nemes egyszerűséggel odébb lökött.

-Hé!- vágtam be a durcát.

-Öltözz fel. El fogunk késni.

-D'oh.... pedig korán lefeküdtem...- kamuztam be szemrebbenés nélkül.

-Bourdie.... Hallottam, hogy ment este a Vissza a jövőbe. Hangosabban akarva sem nézhetted volna.

-Hupsz...

-MENJÉL MÁR!

-OKÉ!!- ordítottam vissza a paradicsomlénynek.

Nem is késtünk volna el... Castiel furán viselkedik. Olyan... nyápicCastiel lett belőle. Úristen! Castielből lány lesz!! Oké... ha hazaértünk, megverem. Eldöntve.

-Tal! Hahó! Figyelsz rám?-kalimpált az orrom előtt egy szőke fejű egyed. Azaz Nataniel.

-Jaj, szia Nat! Hogy vagy?

-Én jól, kösz. De.... lenne egy kérésem... 

-Hallgatlak.- motyogtam zavartan.

-Alá tudnád íratni ezt az igazolást Castiellel?- csak kerek szemekkel néztem rá.- Mert ugye... ti együtt laktok... nem?- kérdezte zavartan.

-Jaj, de, persze. De miért nem te kéred meg, hogy írja alá?

-Hogy fogalmazzak finoman...? Jobb... ha kevesebbet látom....

-Ó. Értelek. Rendben, elviszem neki.

-Köszönöm! Örök hálám!- nevetett fel, majd valami olyat tett, amitől az egész folyosó leblokkolt: Megpuszilta a számat! (Nyeeem, ez még nem csók. CSAK egy puszi... Talinda szájára... Nem csók! ~Soldier B.) Csak döbbenten néztem rá, ő pedig mosolygott. Amíg nem esett le neki, hogy mi is történt az előbb. Ő is leblokkolt. És az már csak a hab a tortán, hogy a fél iskola is bámult minket. Hupsz...

-Hát... akkor... szia Talinda!- mondta elvörösödve, majd otthagyott a folyosón. Na kösz...

-Talinda!- hallottam meg a várt sipákolást a hátam mögül.

-Mit akarsz, Amber?

-Megcsókoltad a bátyámat, te olcsó kis cafka!!!- nyivákolta.

-Te meg rámásztál az enyémre.- közöltem vele.

-Mi?? Mégis ki a te bátyád???- döbbent le.

-Hah, miért? Kikre másztál rá?- 

-....Az nem lényeg.... Szóval... Kiről beszélsz?

-Castielről, te észkombájn....

-MI??? Castiel a bátyád?? NEM HISZEK NEKED, TE ÁLNOK DÖG!!- már emelte a kezét, hogy felpofozzon, amikor egyszer csak elkapta a kezét...... Nataniel! Jáj de kis húsgombóc máár!

-Amber, remélem nem arra készültél, amire gondolom...

-De hát.... el akarja venni tőlem az én szexi Castiel cicám!!- ekkor Nataniellel egyszerre kezdtünk el konkrétan VIHOGNI. Csak mert Castiel ott állt az ajtóban, és nem tudott megszólalni az imént hallottaktól. Undor ült ki az arcára, viszont nem kapott levegőt a magában tartott röhögéstől. Amber FAIL.

-Mi?? Most mégis min nevettek, ti eszement barmok??- kezdett el sipákolni. Nataniel a szekrény falát csapkodta kínjában, és én is csak éppen, hogy rá tudtam mutatni a már háta mögött álló, szintén eszméletlenül röhögő Castielre. Amber idegesen hátrafordult, majd mikor észrevette a "kiszemeltjét", leginkább a mi kis Paradicsomunk hajára hasonlított az arcszíne.

-Castiel, szerelmem! Végre itt vagy! Ez az álnok kígyó meg akart verni!- karolt bele a nyakába. Castiel lazán ellökte, majd mellém állt, és átkarolt.

-Pont láttam mindent, de ne zavarjon...- morogta.

-Na de Casti cica! 

-Amber, mind láttuk. Szálj le Talindáról.- kezdett bele Nataniel is.

-...........ARRGH!!- dobbantott egyet, majd elviharzott.

-...Oooo-kééé..... ez fájt.- szólal meg elsőnek Castiel.

-Ilyenkor mit érez amúgy? - fordultam Natanielhez.

-Sajnos én sem tudom...-felelte. - Menjünk órára!

Bepiruetteztünk az osztályterembe, túléltük azt a hét borzalmas órát, majd végre kicsengettek. Épp kipakoltam a cuccomat a szekrényemből, amikor Nataniel és Castiel egyszerre értek oda hozzám két különböző irányból.

-Bourdie, megyünk haza!

-Talinda, hazakísérhetlek? - szólaltak meg egyszerre.

-Öhm... sziasztok...

-Elnök, mi lenne, ha eltakarodnál a hülye papírjaid közé?

-Talindához beszéltem...- jelentette ki nyugodtan.

-Oh... jut eszembe! Castiel! Adj már egy autógramot!- nyomtam a kezébe az igazolást meg egy tollat. Le sem vette a szemét Natanielről, csak aláfirkantotta a papírt.

-Kösz. Tessék, itt a papírod Nat.

-Köszönöm szépen!- mosolygott rám.

-Várj.. ez egy igazolás volt?? Azonnal add vissza, te kis féreg!- ordította Castiel, majd nekilökte a szőkeséget a szekrénynek, és behúzott neki. Én persze a sok eszemmel közéjük vetődtem, így Castiel ökle másodszor engem talált el. Jippiájjé. Kicsit fájt a fejem, ugyan... csak egy picit.

-Talinda!!! Jól érzed magad??- kérdezték egyszerre.

-Persze... Castiel, takarodj haza! Én még beszélni akarok Nataniellel....- nyöszörögtem, majd éábra álltam, és nekidőltem a szekrénynek.

-De...

-Menj már... én is indulok nem sokára.- Szó nélkül elment. Ehh... ahhoz képest, hogy rosszfiúból van, ő a sértődékenyebb.

-Ne haragudj, Tal...

-Semmi baj. Jól vagyok.

-Biztos?- kérdezte aggódva.

-Igen...-mosolyogtam rá. Kezét a fejem mellett nekitámasztotta a szekrénynek, majd lassan közeledni kezdett felém, és.... most rendesen megcsókolt(!!!). Leblokkoltam. Visszacsókoltam. De még nem változtam ribanccá!  Ő az első fiú, akivel csókolóztam. Na.... (*szip-szip*... ez marha romantikus lett :D ~Soldier B.)

-Ne haragudj, most mennem kell!- mosolygott rám, majd elrohant. Chh....