Négyes

Jééé... Már csütörtök van. És még senki nem akart kinyírni. Irritáló természetem van. Csak ültem az ágy szélén, és néztem ki a fejemből.

-Bourdie? Minden oké?- nézett rám furcsán a Paradicsom.

-Hm?? Ja, persze. Te Castiel... Neked nincs tükröd.- jelentettem ki.

-Dehogy nincs!

-És hol? Csak mert még sosem láttam...- bokszoltam bele a vállába.

-Hát itt!- emelte fel a telefonját.

-Mii?

-Hát valahol be kell lőnöm a hajamat!- röhögött.

-Hehehe, he...hehe....khm... nagyon vicces...asszem...

-Amúgy ott van a fürdőben...- bementem a helységbe, körbefordultam legalább ötször, de sehol nem láttam.

-Hé, itt nincs is semmi!- kiabáltam ki.

-Dehogynem! A mosdó felett!- hallottam lentről a hangot. Kicsit közelebb mentem, és néztem a piszkos falat. Rendesen hunyorítanom kellett, de végül megláttam azt a fél milliméternyi tiszta részt, ami a tükörhöz tartozott. Megfogtam Castiel egyik földre dobott, dzsuvás felsőjét, és letöröltem. Azt a rohadt! Látom magam! Szóval így nézek ki? Eddig csak a pocsolyákban és az ablakokban láttam magam visszatükröződni. Itt viszont teljes mértékben. Picit kócos a hajam.

-Castieeeel! Van egy fésűűűd?- ordítottam.

-A WC mellett nincs ott?- kérdezte. És valóban. Ahol a wc kefének kéne lennie, ott egy fésű volt... Azt sem fogom használni...

-Mindegy!- Eddig is túléltem kócosan, ma sem ettől fogok meghalni. Még egy darabig nézegettem magam. Ez egy új élmény, na! Barna, kócos hajam leér a derekam alá, felemás szemeim ragyognak (csak úgy, ok nélkül), bőröm éppen, hogy nem hófehér. Foscingár alkatom van. Na ja. Tizenhat évnyi árvaházi kaja után...

-Bourdie! Mehetünk?- kérdezte Castiel.

-Mindjárt. Csak felöltözök.-felkaptam egy fekete térdnadrágot, meg lenyúltam Castiel egyik pólóját. Wehehe.

-Hé, ez nem az én pólóm?- kérdezte.

-.... Nem....

-Ja, vágom.- röhögött ki.

-Castiel!- kiáltotta egy nála is furább alak. Fehér haja volt, gótikus ruhákban járt, és amin meglepődtem.. Felemás szemei voltak. Az egyik smaragdzöld, a másik pedig borostyán sárga.

-Szia Lysander.- fogtak kezet. Ekkor a Lysandernek hívott alak felém fordult, majd meghajolt.

-Szervusz. Lysander a nevem.

-Öhm... üdv...- intettem idétlenül.- Talinda vagyok.

-Bájos név.- méregetett.-És a szemed is szép.

-Tessék? Kö-köszönöm.... azt hiszem...- pirultam el.

-Édes vagy.- nevetett.

-Csak ne itt ugorjatok egymásra- lökte vállba a Paradicsom Lysandert.

-Castiel...-kezdte figyelmen kívül hagyva az iménti megjegyzését.- Mondd, nem láttad a jegyzetfüzetem? (Örökzöld poén, nem hagyhattam ki. :D ~Soldier B.)

-Nézted már a csajodnál?- vihogta Castiel.

-Nina nem a csajom.- jelentette ki.- Csak egy kis hatodikos.

-Már hallom a nászindulótokat!- csapta fejbe Castiel, majd elkezdett futni.

-Hjaj...-sóhajtotta.- Egyébként te vagy Castiel lakótársa?- kérdezte érdeklődve.

-Hm? Ja, igen.

-Az klassz.- Megérkeztünk az iskolába, majd bementünk a terembe. 

-Áhh, lányok, itt is van!- kiáltotta egy fehér hajú lány. Azt hiszem, az egyik osztálytársam...

-Szia Talinda!

-Öhm... heló...- köszöntem vissza.

-Még nem volt alkalmunk beszélni.- kezdte.- Én Rosalya vagyok, de nyugodtan szólíthatsz Rosa-nak.

-Oooo-kéé.

-Ők pedig itt Iris, Viola, Kim, Carla, és Peggy.

-Sziasztok.

-Azok ott meg.. Lisa, Charlotte, és Amber.- mondta kevésbé lelkesen.

-Amberrel már találkoztam....

-Oh, értem... Melyik klubhoz csatlakoztál?- kérdezte Rosa.

-Foci és rajz.

-Rajzolsz?- kérdezte Viola.

-Igen, te is?

-Ühüm. Mutatsz képet?- kérdezte izgatottan. Elővettem egy papírt a táskámból, és a kezébe adtam.

-Azta!- ámultak el mindannyian. -Ez rohadt jó! Ki ez a lány?- kérdezte Peggy... azt hiszem, legalábbis, hogy Peggy volt....

-A legjobb barátnőm....

-Nagyon ügyes vagy...

-A lányok remélem észrevették, hogy bejöttem...- mondta szigorú hangon a tanár. Hupszlika...-Te vagy az új diák?- nézett rám. Bólintottam.- Gyere ki, és mutatkozz be az osztálytársaidnak.- Nem gáz, hogy már három napja itt vagyok, ugyan...

-Üdv~ Talinda Bourdon vagyok.- mondtam, majd visszasétáltam a helyemre.

-Ahogy látom, nem igazán bőbeszédű... Nyissátok ki a könyvet a nyolcadik oldalon....-kezdte. Várjunk.. Milyen órám van? 

Harmadik bigyócuccli

-Talinda!!!-kiáltotta Castiel.

-Hmpgfmpf...

-Kelj már fel te állat!

-Nyehh.. Castiel.... Mégis  hogy a retkes ganajtúróba kelsz fel hamarabb, mint én?- nyöszörögtem.

-Úgy, hogy hamarabb hazaértem!- dobott fejbe egy cipővel. Ja... a sajátjával. Zamatos illata van...

-Castiel? Mi bajod van?- ültem fel halál nyugodtan az ultra szexi fiúpizsamámban. (Halkan megjegyzem, írónőtökét nem übereli... Bart Simpsonos fiúpizsama... profizmus, gyerekek! :D ~Soldier B.)

-Az ég világon SEMMI!- ordította a képembe.

-Aha... Látom. Castiel. Ismerlek. Úgyhogy bökd ki. Hallgatlak.

-Nrfganiel....- dünnyögte.

-Te most viccelsz!- kezdtem el röhögni.- Komolyan féltékeny vagy Natanielre??

-Nem vagyok féltékeny!- mordult rám.- Főleg nem az Elnökre...

-Aha, persze.

-Oké! Csak...

-...csak mi?- kérdeztem egy kicsit feszültebben.

-Csak ismerem azt a seggfejet!!! Kihasználna.... kihasználna téged...

-Jáááj!!- rohantam oda hozzá.- Castiel féltékeeeeeny~!!!-és elkezdtem ölelgetni.- Tiszta cuki vagy!!- röhögtem. Mire ő nemes egyszerűséggel odébb lökött.

-Hé!- vágtam be a durcát.

-Öltözz fel. El fogunk késni.

-D'oh.... pedig korán lefeküdtem...- kamuztam be szemrebbenés nélkül.

-Bourdie.... Hallottam, hogy ment este a Vissza a jövőbe. Hangosabban akarva sem nézhetted volna.

-Hupsz...

-MENJÉL MÁR!

-OKÉ!!- ordítottam vissza a paradicsomlénynek.

Nem is késtünk volna el... Castiel furán viselkedik. Olyan... nyápicCastiel lett belőle. Úristen! Castielből lány lesz!! Oké... ha hazaértünk, megverem. Eldöntve.

-Tal! Hahó! Figyelsz rám?-kalimpált az orrom előtt egy szőke fejű egyed. Azaz Nataniel.

-Jaj, szia Nat! Hogy vagy?

-Én jól, kösz. De.... lenne egy kérésem... 

-Hallgatlak.- motyogtam zavartan.

-Alá tudnád íratni ezt az igazolást Castiellel?- csak kerek szemekkel néztem rá.- Mert ugye... ti együtt laktok... nem?- kérdezte zavartan.

-Jaj, de, persze. De miért nem te kéred meg, hogy írja alá?

-Hogy fogalmazzak finoman...? Jobb... ha kevesebbet látom....

-Ó. Értelek. Rendben, elviszem neki.

-Köszönöm! Örök hálám!- nevetett fel, majd valami olyat tett, amitől az egész folyosó leblokkolt: Megpuszilta a számat! (Nyeeem, ez még nem csók. CSAK egy puszi... Talinda szájára... Nem csók! ~Soldier B.) Csak döbbenten néztem rá, ő pedig mosolygott. Amíg nem esett le neki, hogy mi is történt az előbb. Ő is leblokkolt. És az már csak a hab a tortán, hogy a fél iskola is bámult minket. Hupsz...

-Hát... akkor... szia Talinda!- mondta elvörösödve, majd otthagyott a folyosón. Na kösz...

-Talinda!- hallottam meg a várt sipákolást a hátam mögül.

-Mit akarsz, Amber?

-Megcsókoltad a bátyámat, te olcsó kis cafka!!!- nyivákolta.

-Te meg rámásztál az enyémre.- közöltem vele.

-Mi?? Mégis ki a te bátyád???- döbbent le.

-Hah, miért? Kikre másztál rá?- 

-....Az nem lényeg.... Szóval... Kiről beszélsz?

-Castielről, te észkombájn....

-MI??? Castiel a bátyád?? NEM HISZEK NEKED, TE ÁLNOK DÖG!!- már emelte a kezét, hogy felpofozzon, amikor egyszer csak elkapta a kezét...... Nataniel! Jáj de kis húsgombóc máár!

-Amber, remélem nem arra készültél, amire gondolom...

-De hát.... el akarja venni tőlem az én szexi Castiel cicám!!- ekkor Nataniellel egyszerre kezdtünk el konkrétan VIHOGNI. Csak mert Castiel ott állt az ajtóban, és nem tudott megszólalni az imént hallottaktól. Undor ült ki az arcára, viszont nem kapott levegőt a magában tartott röhögéstől. Amber FAIL.

-Mi?? Most mégis min nevettek, ti eszement barmok??- kezdett el sipákolni. Nataniel a szekrény falát csapkodta kínjában, és én is csak éppen, hogy rá tudtam mutatni a már háta mögött álló, szintén eszméletlenül röhögő Castielre. Amber idegesen hátrafordult, majd mikor észrevette a "kiszemeltjét", leginkább a mi kis Paradicsomunk hajára hasonlított az arcszíne.

-Castiel, szerelmem! Végre itt vagy! Ez az álnok kígyó meg akart verni!- karolt bele a nyakába. Castiel lazán ellökte, majd mellém állt, és átkarolt.

-Pont láttam mindent, de ne zavarjon...- morogta.

-Na de Casti cica! 

-Amber, mind láttuk. Szálj le Talindáról.- kezdett bele Nataniel is.

-...........ARRGH!!- dobbantott egyet, majd elviharzott.

-...Oooo-kééé..... ez fájt.- szólal meg elsőnek Castiel.

-Ilyenkor mit érez amúgy? - fordultam Natanielhez.

-Sajnos én sem tudom...-felelte. - Menjünk órára!

Bepiruetteztünk az osztályterembe, túléltük azt a hét borzalmas órát, majd végre kicsengettek. Épp kipakoltam a cuccomat a szekrényemből, amikor Nataniel és Castiel egyszerre értek oda hozzám két különböző irányból.

-Bourdie, megyünk haza!

-Talinda, hazakísérhetlek? - szólaltak meg egyszerre.

-Öhm... sziasztok...

-Elnök, mi lenne, ha eltakarodnál a hülye papírjaid közé?

-Talindához beszéltem...- jelentette ki nyugodtan.

-Oh... jut eszembe! Castiel! Adj már egy autógramot!- nyomtam a kezébe az igazolást meg egy tollat. Le sem vette a szemét Natanielről, csak aláfirkantotta a papírt.

-Kösz. Tessék, itt a papírod Nat.

-Köszönöm szépen!- mosolygott rám.

-Várj.. ez egy igazolás volt?? Azonnal add vissza, te kis féreg!- ordította Castiel, majd nekilökte a szőkeséget a szekrénynek, és behúzott neki. Én persze a sok eszemmel közéjük vetődtem, így Castiel ökle másodszor engem talált el. Jippiájjé. Kicsit fájt a fejem, ugyan... csak egy picit.

-Talinda!!! Jól érzed magad??- kérdezték egyszerre.

-Persze... Castiel, takarodj haza! Én még beszélni akarok Nataniellel....- nyöszörögtem, majd éábra álltam, és nekidőltem a szekrénynek.

-De...

-Menj már... én is indulok nem sokára.- Szó nélkül elment. Ehh... ahhoz képest, hogy rosszfiúból van, ő a sértődékenyebb.

-Ne haragudj, Tal...

-Semmi baj. Jól vagyok.

-Biztos?- kérdezte aggódva.

-Igen...-mosolyogtam rá. Kezét a fejem mellett nekitámasztotta a szekrénynek, majd lassan közeledni kezdett felém, és.... most rendesen megcsókolt(!!!). Leblokkoltam. Visszacsókoltam. De még nem változtam ribanccá!  Ő az első fiú, akivel csókolóztam. Na.... (*szip-szip*... ez marha romantikus lett :D ~Soldier B.)

-Ne haragudj, most mennem kell!- mosolygott rám, majd elrohant. Chh.... 

Második fejezet

A mai volt az egyik legszörnyűbb napom. Kidobtak az árvaházból, mivel tegnap este betöltöttem a tizenhatodik életévem. Egész éjjel gyalogoltam abban a borzalmas Capital city-ben (By: A Simpson család :D ~Soldier B.), amíg át nem értem Springfield-be. Rohadt álmos voltam, és csak mentem előre, azt hiszem, a lehető legcéltalanabbul, amikor nekimentem egy vörös hajú lánynak. Legalábbis azt hittem lány. Viszont az ádámcsutkája lebuktatta. Meg a mély hangja. Épp lecseszett, én meg ugye fáradt voltam, meg ki voltam akadva. Szóval nem bírtam tovább, és elkezdtem sírni. Aztán beszélgettünk, megvigasztalt, és felajánlotta, hogy költözzek hozzá. Most pedig szótlanul lépkedek Castiel mellett.

-Megjöttünk.- mondta Castiel.

-Itt laktok?- néztem furcsán az apró házra. Azt hiszem, én itt útban leszek.

-Lakok...-javított ki.

-Mi? Hogy-hogy egyedül élsz?- kérdeztem döbbenten. Hiszen elég ápoltan fest, nem lehet szegény. Plusz, ha jól látom, festve van a haja. Akkor van pénze hajfestékre. (Logic :D ~Soldier B.)

-Anyámék "f@sza üzletemberek", állandóan ide-oda rángattak, nekem meg tele lett a tököm az egésszel, és ideköltöztem. Azóta nem néztek felém. Minden hónapban elküldik a fizetésük kis töredékét, de telefonon vagy két éve nem kerestek.

-Oh... sajnálom....

-Semmi baj. Menjünk be.-nyitotta ki a rozoga kaput. Szófogadóan beléptem a kertbe, amikor agy kutya döntött fel.

-DÉMON!- üvöltött Castiel.

-Úristen, de aranyos!- kezdtem el sipákolni. Azonnal elengedtem a bőröndömet, és nekiálltam dögönyözni a hájas kis fejét.

-Fura... nem kedveli az idegeneket...- töprengett.

-De én kedvelem a kutyusokat! -gügyögtem Démon felé.

-Na jó, befelé!- lökött meg egy kicsit.

-Ahj... de olyan kis husi!

-Démon, helyedre! Talinda... öhm... egy ágy van, úgyhogy alhatsz a kanapén. (Azért tartsuk meg a bunkó paraszt énjét :D ~Soldier B.)

-Rendben. Köszönöm. - néztem bele szürke szemeibe.

-Mit?

-Hát... mindent, amit ma tettél értem. Köszönöm.- egy darabig még nézett, majd felment a szobájába.

Egész nyáron nála laktam, főztem neki, mostam, vasaltam, ő pedig testvéreként kezelt.

-Tal! Hol vagy?

-Hm?? Itt leeent!- kiabáltam.- Mi kéne?

-Dobj már meg egy kólával plíz!- na ja... Castiel beszélni tanul. Kikaptam a hűtőből egy dobozos kólát, felmentem az emeletre, megálltam az ajtajában, és fejbe dobtam.

-Anyád!

-Halott.

-Oké.

Ezek és az ezekhez hasonló a rengeteg intelligenciával dúsított beszélgetések folynak le Castiel és köztem napi szinten.

-Tal!

-Miva'?

-Iskola. Beiratkozol ma a Sweet Amorisba.

-Öööö... ugye nem lány iskola?

-Hülyének nézel? Nem adlak apácának. Az osztálytársam leszel.

-Oh, akkor jó.

-Öltözz fel, és indulunk.- Magamra kaptam egy rövid gatyát, egy kék ujjatlant, egy dorkót, és leléptünk.

-Talinda, te menj be a jobb oldali terembe, iratkozz be, én meg leülök az osztályban. Nincs kedvem az Elnökhöz.

-Öhm... oké..

-Tessék, itt van 30 dollár, fizess be minden sz@rt, és majd találkozunk.

-Rendben. Csá.- nyomtam egy puszit az arcára, és bementem a "DÖK" feliratú terembe.

-Öhm... Heló!

-Szia! Parancsolj?- nézett rám kedvesen egy szőke fiú.

-Talinda Bourdon vagyok.

-Én Nataniel. Mit szeretnél? (Nem tudom, mi a hererák a vezetékneve a csj szereplőknek, úgyhogy debil bemutatkozások lesznek :D ~Soldier B.)

-Beiratkoznék.

-Hm.. értem. Töltsd ki ezt a papírt, és vidd haza, a szüleid aláírására is szükség van.

-Az nem fog menni. Anyám meghalt, apám pedig csak létezik. Nem ismerem őt. Castiellel lakok.

-Te? Castiellel? Most csak hülyéskedsz, ugye?- nézett rám elbizonytalanodva. -Egyáltalán nem hasonlítasz hozzá. Castiel első ránézésre egy baromnak látszik. Te meg...

-Én meg? Csak hogy tudd, Cast-ra a bátyámként tekintek.

-Értem. Akkor írd alá ezt a papírt, valamint csináltass igazolványképet, és fizess be 20 dollárt a tankönyvekre.

-Itt van a húszas. Igazolványképet hol tudok csináltatni?

-A sarkon ott van egy bazár, Louis majd elmondja, hogy kell kezelni az automatát.

-Rendben, köszönöm.

-Nincs mit!- mosolygott rám.

Miután elmentem a bazárba, a pedofil bácsi lefotózott, és visszasiettem a gimibe.

-Nataniel? Szia! Elhoztam a képet.

-Ó, remek, köszönöm! Nagyon szép vagy rajta. Vagyis....- elmosolyodtam, és lehajtottam a fejemet, mert éreztem, hogy elpirulok. Ne már...

-Akkor szia!

-Várj Talinda! Be kellene iratkoznod még egy klubba. Van a kosarasklub, kertészklub, fociklub, rajzkör, énekkar, és.. khm... szépségklub...khm...- az utolsó nevét inkább csak halkan elmotyogta.

-Szépségklub? Jézusom... mégis ki találta ki?

-Amber és a barátnői... szóval, te nem vagy oda meg vissza az ilyen szépítkezős dolgoktól?

-Háht... nem igazán... - nevettem fel.- A rajzkör sokkal inkább megfogott. De a fociklub sem lehet rossz...- töprengtem.

-Akkor isten hozott a Sweet Amoris gimnázium foci-és rajzklubjában!- hajolt meg nevetve.

-Köszönöm, uram!- pukedliztem én is.

-Akkor menj órára. Szia Talinda!

-Hívj csak Tal-nak. (oké...ennél idiótább becenevet ki sem találhattam volna... "Tal" xDD ~Soldier B.)

-Szia Tal...- mosolygott rám.

-Pá!- intettem hátra, majd bepiruetteztem az osztályterembe.

-Castieeeel~

-Csá Talinda. Leülsz mellém?

-Hülye kérdés! Naná..

-CASTIEL!!!!- valami iszonyatos visítás csapta szét az osztálytársaim által produkált, tipikus "szünetbéli" zajt.- Te megcsalsz???- állt meg előtte egy szőke plázadög. ( Dög = macska ~Soldier B.)-Ráadásul ezzel a rongyos libával?!?

-HÉ! A rongyos liba is itt tartózkodik...- néztem rá bunkón.

-Hozzád mégis ki szólt? A pasimmal beszélek... ch...

-Csakhogy nem vagyok a pasid, Amber...- nézett rá Castiel szánakozva.

-Várjunk csak... Amber? Akkor te meg a csicskáid csináltátok azt a szépségklubot?

-UGYE NEM ODA IRATKOZTÁL?!?- nézett rám ijedten Castiel.

-....Te tényleg nagyon hülye vagy.... Fociklub és rajzkör.

-Azért.- csapott fejbe.

-Köcsög!- dörzsöltem meg az imént megcsapkodott területet.

-Pusszantalak Bourdie!- dobott nekem vigyorogva egy csókot. Óvatosan felemeltem az ökölbe szorított kezem, majd szép lassan felemeltem a középső ujjam.

-Én is szeretlek Castiel.- mosolyogtam rá szemtelenül.

-Arrggh!- viharzott el Amber. Castiellel csak összeröhögtünk, majd lepacsiztunk egymással. Nagy nehezen túléltük a napot, majd Castiellel hazapiruetteztünk. ~ Volna... ha nem állja utunkat a szőke herceg fehér ingben.

-Talinda! Várj egy kicsit, kérlek! Oh.. Castiel....

-Chh....Elnök.- biccentett. Bourdie, én elindulok haza. Majd gyere.

-Oké, szia Castiel! Szóval, mit szeretnél Nataniel?

-Arra gondoltam, megmutatnám neked a környéket. -Háát... már három hónapja itt lakok. De olyan kiskutya szemekkel néz! Plusz az iskola környékét még tényleg nem láttam...

-Na? Benne vagy?- nézett rám mosolyogva.

-Persze. -Villantottam meg a szívtipró fogaim. (Ooo-kééé.... O_o ~Soldier B.)

Na jó...Konkrétan bejártuk egész Springfield-et, de nagyon jól éreztük magunkat.

-Odanézz Bourdie! Kérsz fagyit? - mutatott rá a bogyós-fagyis emberkére (Tudjátok, van az a fagyigolyó! Na, arrólk van szó. :D ~Soldier B.).

-Bourdie?- néztem rá elég furcsán.

-Oh, bocs Talinda, csak.... Castiel is így hívott... azt hittem...

-Áh, se'gáz!- röhögtem fel. Nataniel elpirult!!! Áháhááá!! Győztem.

-Szóval... kérsz fagyit? - kérdezte enyhén szólva zavarban.

-Igeen~

Megzabáltuk menet közben a fagyit, majd rá pár percre, haza is értünk. Vagyis Nataniel hazakísért.

-Hát akkor.... szép estét....

-...Bourdie. Neked megengedem. - súgtam nevetve a fülébe. Ő is elmosolyodott.

-Jóéjt, Bourdie!

-Sziaa~

Castiel már aludt..... Hét órakor... Chh... Lusta dög. Lezuhanyoztam, majd bementem a szobámba, és aludtam. Oké, beismerem, még megnéztem a Vissza a jövőbe első részét, de pszt...

Kezdődik

'96-ot írunk. A sötét utcán egy nő rohan. Fiatal, csinos, melyik férfi ne bámulná meg? A nő zaklatott. Cipőjének alig van egy kis sarka, de a kopogás eszméletlen hangosan hallatszik, s megtöri az utca csendjét. Húsz perc múlva éjfél. Mégis mit keres egyedül az utcán? Egy férfi sétál mögötte, megirigylendő nyugodtsággal. A nő elesik, és a hátán fekve zokog a földön. Csak ekkor lehet észrevenni: A nő terhes. Már a kilencedik hónap vége felé járhat. A férfi lassan utolérte a nőt.

-Kérem, ne bántson!- kérleli.

-Gondoltál volna erre azelőtt, hogy te bántottál engem...-suttogja.

-Azt sem tudom, ki maga!- ordít a nő. Ám teljesen hiába. Az utca üres. Senki nem hallja kétségbeesett kiáltását, csak a férfi.

-Ó. Dehogynem. Csak nem emlékszel rám. De én tisztán. Összetörted a szívem.

-Értse már meg, nem tudom ki maga, és nem is vagyok rá kíváncsi, csak hagyjon békén!-siránkozik.

-Meg fogom bosszulni...

-De mégis mit????

-...amit tettél....

-Nem csináltam semmit!

-...mert fájdalmat okoztál...

-NEM!

-...nekem...- mondja mosolyogva. Sikoly töri meg a ködös éj csendjét, majd a férfi az újonnan szerzett vérfoltokkal ékesített öltönyében elsétál abba az irányba, amelyikből érkezett. Hamarosan felcsendül a mentők szirénája, és emberek árasztják el a sötét sikátort...

*Tizenhat évvel később*

Egy fiatal lány sétál, kezében a lehető legminimálisabb bőrönddel. Ami nem mellesleg mocskos és szakadt is. Szemei csillognak az elfojtott könnyektől. Sovány. Nagyon sovány. Haja kócos, ruhája gyűrött. Mégis... Van benne valami különös. A szemei... A jobb oldali égszínkék, míg a bal oldali smaragdzöld színben tündököl.

-Hé, nem tudsz vigyázni?!?- ordít rá egy fura alak. A lánnyal lehet egy idős. Olyan 16 év körül.

-Sa-sajnálom...-dadogja ijedten. A szemei egyre inkább csillognak. Sírni tudna, de magában tartja. Legalábbis ameddig tudja... Hirtelen előtörnek belőle a könnyek, és az utca közepén keserves zokogásba kezd. A fiú nem érti, mi történt így hirtelen, ezért aggódva megszólítja a lányt.

-Hé.... Jól vagy? Ne haragudj, nem akartam...

-Nem, nincs semmi baj...-szipogja a lány. -Látod, már jobban is vagyok!- nevet fel keservesen.

-Figyelj, én tényleg nem akartalak megbántani.- A fiú még saját magán is csodálkozik. Nem szokott törődni az efféle hisztis kislányokkal. Ez még neki is új.

-Tényleg nincs semmi baj.- néz bele a lány a szemeibe. Ekkor a fiú észreveszi, amit eddig nem: A lány szemeit.

-Gyönyörű szemeid vannak...- suttogja elképedve.

-Te-tessék?- néz rá a lány megdöbbenve.

-Azaz....öhm... a-akarod, hogy haza kísérjelek?- segíti fel a földről a lányt.

-Nos... az a helyzet, hogy nincs lakásom... - motyogja lehajtott fejjel.

-Akkor hol laksz?- kérdi.

-Hm... azt hiszem.... sehol.- ismeri be.

-Mi?- néz rá elképedve.

-Hát... árvaházban laktam, de tegnap kitettek. Betöltöttem a tizenhatot, és nem fogadtak még örökbe. Kidobtak.- nevet fel fájdalmasan.

-Honnan jöttél?

-A szomszéd városból. Elég rossz környéken van- kezd el kalimpálni idétlenül a kezeivel.

-Költözz hozzám.- mondja a fiú.

-Mi? Nem is ismerlek...

-Castiel vagyok.- nyújtja a kezét. (Igen-igen, Castiel a fura alak. :D De nyugodtság, emberek, nyugodtság...)

-Talinda.- fognak kezet.

-Talinda? Fura egy név....- jegyzi meg vigyorogva.

-Hah... ne aggódj, én sem találkoztam még olyan fiúval, akit Castielnek hívnak.- néz rá ugyan olyan kihívóan.

-Akkor megyünk?-kérdi Castiel.

-Persze.