Zwölf... Azhem... Nem tudok eddig elszámolni németül.. ._.

Szinte belemászok Lysander képébe, szuggerálom őt, bökdösöm, éééééééés... Semmi.
-Te.. ilyenkor baromi idegesítő vagy. -rám mosolyog, de nem szólal meg. Lysandeeeeeer. Ilyenkor be tudnék anyázni neki, de! Jó kislány vagyok, és nem teszem.
-Hova szeretnél menni? -kérdi egy idő után.
-Haza, hogy levegyem ezt az izét.. -mutatok a szoknyára.
-Vedd le itt. -Mi a retek? Még nem jutottunk el a perverz viccekig!!
-He?
-Oh, meg sem szólaltam. -mondja a perverz vigyorával, ami egyébként nagyon hülyén áll neki. Hát jó.

-Csak utánad! -nyitja ki előttem az ajtót. Van nekem egy 'wtf?' fejem. Azzal nézek rá igen csak erősen. Khm..
-Csak menj be.. -fagja a fejét (Igen, fagja, még véletlenül sem fogja.. nyelvet újítok. ~Soldier B.). Teljesítem óhaját, belépek az ajtón, és... És... Ésésésésésésés...
-BOLDOG SZÜLINAPOT!
-Miaszar..? -nézek osztálytársaimra igen csak érdekes, mélységes döbbenetet rejtő arccal.
-Tegnap elmaradt.. -motyogja Nataniel.
-..Úgyhogy ma köszöntünk fel! -fejezi be a mondatot Melody.
-Aztarohadt... -motyogom. -Köszönöm! -vinnyogom oda a mosolygó tejbetököknek.
-Bontsd ki az ajándékaid! -tapsikolja Viola.
-Azt is kapok?
-Áh, dehogy, csak dísznek van.. -vihogja Castiel.
-.............. Te nem haragszol rám?
-Mi a faszér' kéne haragudnom? Meg se éreztem azt a kis szellőt a lábaim között. Mondjuk Ambert nehéz volt lerázni. Na de mindegy virágszàlam, nem vagy te olyan erős, hogy szenvedjek! -ütögeti meg a fejem. Hunyorogva ránézek, majd lassan beúsztatom középső ujjam az arcom elé.
-Nyisd már ki! -csattan fel Nataniel. Meglepetten ránézek.
-Nyugi... azhem.. -csak a szemét forgatja, majd haragosan Lysandert méregeti.
Nekiesek az ajándékaimnak.
Rajzok Violától, dorkó Castieltől, Melodytól egy nemtudomkicsoda életrajza (?), Kimtől yolósapka és egy THP CD, Peggytől poszterek, a többit pedig már lehetetlen volt beazonosítani. Lysandertől kaptam még egy szoknyát... Nagyon erőlködik szegény. DE NEM AKAROK SZOKNYÁT!!4! :( (Bocs, muszály volt a szmájli a hatás kedvéért.. :D ~Soldier B.)
Kinyitom az utolsó kis dobozkát.
-Ohhohhhohooo... Nem tudom, kitől kapom, de ha kiderítettem, szarrá fogom ölelgetni! -vigyorodok el a Linkines nyaklánc láttán. Ekkor mintha Nataniel szája mosolyra rándult volna, de csak egy egész röpke pillanatra.
Kimegy a házból, és már nem is jön vissza.

Három hónapja együtt vagyok Lysanderrel. Nataniellel nem beszélünk sokat, Castiel a szokásos köcsögparaszt, Armin és Alexy a legjobb haverjaim, Amber irritál, a többiekkel meg megvagyok.
Találtak még egy papírt anyu szobájában, amin sok-sok-sok-sok-sok női név szerepelt, a vége felé pedig kettő bekarikázva. Az egyik a 'Cassio', a másik pedig 'Kaede'. Őszintén szólva, eléggé vacilálok a három lehetőség között, mert mindkettő jobban tetszik, mint a Talinda. Előfordulhat, hogy megváltoztattatom... vagy mi...

Szokásos pénteki nap, januári hidegben, dideregve. Mert az iskolai fűtés ugyebár egy kicseszett luxus.
-Nataniel~ -lépek hozzá matek előtti szünetben.
-Hm? -néz rám közömbösen.
-Figyelj, engem ez az egész rohadtul zavar... Mármint, te most haragszol rám, de nem tudom, miért.. Szóval bármit is tettem, nagyon sajnálom. Komolyan.
Csak a padját bámulja.
-Nekem hiányzik, hogy olyan jól elbeszélgettünk a semmiről is... Kérlek szépen... Nath..
Becsöngetnek. Feláll a helyéről, és kimegy a teremből.
-Minden oké? -lép mellém Alexy.
-..persze.
-Akarsz jönni vásárolni? -kérdezi izgatottan. Akaratlanul is elmosolyodok.
-Ha szeretnéd... -vigyorgok rá.
-Kösziiii!!
Alexy örömkitörését megzavarja a tanár, majd elkezdődik egy újabb rajzolgatós-alvós-ábrándozós óra. Asszem kémia.. (Írónőtök """""""""""""kedvence"""""""""""""" :D ~Soldier B.)
Zavar, hogy Nataniel csak úgy besértődött a nemtudommin. Akkor kezdődjönk a 'zaklassukahisztiskisfiútamígnemnyögikimiabaja' hadművelet. Ráfirkálom egy cetlire a mondandóm, galacsinná gyűröm, és Nataniel padjára dobom, viszont túl gyorsan érkezik vissza. A kis köcsög! El sem olvassa, csak fejbe dob vele. Oké, akkor a hadművelet folytatódik szünetben.
-Kisasszony, tudja a választ? -áll meg a tanár a padom előtt. Hupszlika..
-Hátömm... szóval az úgy volt, hogy izé.. khmm... -Hát. Ez. Szarügy. Kinyögöm az első dolgot, ami eszembe jut, azaz elkezdek köhögni, mint állat.
-Jól érzi magát? Beszéljen! -folytatom a szimulálást, hátha leakad rólam.
-Ebből elég! Zavarja az óra menetét! -Köszi szépen... -Nataniel, kísérd az orvosi szobába! -Nataniel kelletlenül feláll, majd elkezd az ajtó felé lökdösni. A többie csak értetlenül bámulnak, nemetudmhogyhívják néni meg beszél továbba az ionok izgalmas világáról. Baromi aranyos egy nő.... höhöhö, irónia rulez. Elég  'fupasztmek'-kategóriás.
Ahogy messzebbérünk a teremtől, befejezem a köhögést.
-Örülhetsz, hogy nem vette észre.
-He?
-Rajta kívül mindenkinek feltűnt, hogy megjátszod.
-.... Ilyen szar színész vagyok?
-Haha, úgy is fogalmazhatunk. -mosolyodik el egy irinyó-pirinyő pilanatra. -Vissza menjünk? -kérdi ismét elkomorodva.
-Nataniel...
-Már csak öt perc van hátra.. -néz az órájára.
-Nataniel...
-A tanárnak nem hiszem, hogy feltűnne..
-Befognád végre? -kiáltok rá. Döbbenten néz vissza rám, majd sarkon fordul, és elmegy.
-Nataniel, ne haragudj!
Vagy nem hallotta, vagy szimplán köcsögből van. Én az utóbbira voksolnék.

Túlszenvedem még ezt a napot, és elindulok haza.
A szemem sarkából látom, ahogy Nataniel néz, és lassan elindul utánam. Höhöhö. Most megerőszakolom! Na jó, nem, de beszélni akarok vele, úgyhogy lehúzódok, és megvárom amíg beér.
Dörög az ég, majd elkezd csöpörögni az eső.
Huhuhú, mindjárt ideér!
Lazán elsétál mellettem, én pedig a hátára vetem magam, a következő pillanatban pedig már mindketten a földön fetrengünk.
-Mi a francot csinálsz? -kiáltja.
-Emberrablás, velem kell jönnöd. -felállok, megragadom a karját, és elrángatom, őszintén mondom nem tudom hova.
-Mit akarsz? -rántja el a kezét.
-Még mindig bocsánatot kérni.
-.........Tudod, miért kérsz bocsánatot?
-Őszintén? Nem. De mint már mondottam vala, zavar, hogy haragszol rám, és nem tudom miért. Úgyhogy... Sajnálom.
Megveregeti a vállam, és elmegy. Nemár... Ennyi? Ennyivel elintézi az egészet?
Ismét dörög az ég.
Elindulok haza, de még mielőtt leszakdna az ég, kiülök a parkba. Amíg sétálok, folyamatosan kattog az agyam. Lysanderen, hogy milyen jól megvagyunk, mennyire szeretjük egymást, satöbbi nyálas 'ájlávjú' szöveg. Natanielen, hogy milyen haragosan méregeti Lysandert, milyen bunkó vele... és akkor bevillan: Lehetséges, hogy.. féltékeny? Mivan? Dafuq?
-Hahó! Figyelsz rám?
-He? Oh, bocs Castiel..
-Akkor most el kéne ismételnem, amit az előbb mondtam?
-...Tudom, hogy el akarod mondani. -nézek rá pedofil fejjel. Röhögve hátrébb áll.
-Nézd, semmi kedvem segíteni az Elnöknek, de szar nézni, ahogy szenved miattad. Szóval kezdhetnél vele valamit.
Az agyam ismét kattogni kezd. Áh ne.. Nekem ez sok. Bírom Natanielt, de nem tudom, hogy érzek-e valamit... Úgy.. (Ez a pontpontpont rohadt jó szöveg tud lenni..... ._. ~Soldier B.)
-Na csá! -rávág a hátamra, és elmegy.
A földöt pásztázva vonulok előre, amikor Castiel még visszaszól:
-Amúgy tőle kaptad a láncod..! Elmosolyodok, és megmargkolom a nyakamban lógó kis LP logót.
Nehogy már... Ez így annyira köcsög... Én Lysandert szeretem. Vagy nem... Nem tudom...
Akarva-akaratlanul nevetnem kell. Felpillantok a földről, és lesokkolok.
Lysander és egy elég érdekes  kinézetű leányző csókolóznak.
-Szeretlek tiszta szívemből. -mondja neki.
-Én is téged Lysander!
-Én meg nem. -szólok bele a nyáladzásukba.
-Ta-Talinda.. Nem! Ez nem az aminek látszik! (Sablonszöveg: On. ~Soldier B.)
-Persze, hogy nem. -hisztérikusan felnevetek, és elindulok abba az irányba, amerről jöttem.
-Talinda, várj már! -hirtelen megfordulok, ezáltal már csak pár centi van köztünk.
-Nézd Lysander, annak biztos van valami oka, hogy megcsaltál, és ezt el is fogadom, de ha most azzal jössz, hogy igazából engem szeretsz, vagy bármi ilyesmivel, én esküszöm lerúgom a fejed! -darálom le egy levegővel.
-De...
-Ég veled. Sok boldogságot. Tényleg.
-...Ilyen könnyen el tudsz engedni?
-Ha nem tévedek, te is ezt tetted.
-Talinda, beszéljük meg! -már nem érdekel, mit akar mondani, nem figyelek rá.
Lassan kövér esőcseppek sokasága árasztja el a földet, én pedig már futok. Kis idő múlva bekanyarodok a rövid útra, ami az ajtóhoz vezet, és addigra már csurom vizesen bekopogok.
Ajtót nyit, és ekkor ázottan, szipogva megölelem, és el sem engedem Natanielt.
-..Mit művelsz? -kérdi lágyan.
-Mondtam, hogyha kiderítem, kitől van a lánc, szarrá ölelgetem.
Halkan felnevet, és viszonozza extra hosszú ölelésem.
-Hiányoztál. -mondja egy hosszabb halgatás után, még mindig az esőben ölelkezve. (Mert az olyan kibokrozott romantikus. ~Soldier B. /bokor means 'b@szdmeg'/) (Éhhéhés alkotói válság. :D)

Sátras 11

Elnézést kérek, ha valakinek öngyilkos lesz az összes agysejtje, de hajnali háromkor, egy sátorban, miközben a leggyökerebb barátnőd azon van, hogy befosasson... Nem biztos, hogy jó körülmények az íráshoz... Na mindegy. :D ~Soldier B.

'From the top to the bottom
Bottom to top I stop
At the core I've forgotten
In the middle of my thoughts
Taken far from my safety
The picture is there
The memory won't escape me
But why should I care?'
-Ahj...
-Talinda, mi a *ásítóscenzúra* ez? -motyogja a párnájába Lysander.
-Forgotten. A leghatásosabb ébresztő... -nyöszörgöm.
-És nem akarod véletlen kikapcsoni?
-De... Majd... Egyszer... Ez egy jó szám. In a memory you'll find me, eyes burning up... -éneklem. Ekkor Lysander elveszi a telefonom, és kinyomja a zenét.
-Hogy vagy képes reggel ezt hallgatni?
-Elvetemült fan vagyok. Ne szólj be... -nyújtózok. -Keljé' fel! -ülök az ágy szélére. Lys kinyújtja a kezét, a derekamnál fogva magához ránt... És alszik tovább. Hát.. akkor... pasztmek.
-Lysandeeer~
-Talindaa~ -nyekergi utánam.
-Csak hogy tudd... Rohadtul nem vagy kényelmes. -nyögök fel zombi szinten.
-Ez van. -mondja, majd megpuszil. Jé, tényleg... Akkor mi most járunk! Azta...
-Lysandeeeer~ -mondom hisztisen.
-Tök aranyos vagy ilyenkor. -röhögi.
-Hahaha, nagyon vicces... -mondom gúnyosan. -Lysander, iskolába kel mennihihiii~
-Jó... Na... Mindjárt... -Jól van, fiam... Aha, aludjál csak, nyugodtan... Elkezdem nyomkodni a telefonom, majd a füléhez tartom és max hangerőn elindítom a Keys To The Kingdomot, amire egyből felugrik.
-Áu... Te tényleg beteg vagy. -vakarja meg a fülét, majd a kezembe nyom egy ruhát: lila ujjatlan, térd fölé érő szoknyarésszel.  Értetlenül nézek Lysanderre.
-Mi'csináljak vele?
-Vedd fel! Leigh varrta.
-De ez szoknya! -szörnyülködök. Lys bólint. -Szoknyaaaa! -nyöszörgöm.
-Szoknya, amit fel fogsz venni, mert én azt mondtam. Gyerünk.
-Mit ajánlasz cserébe? -mondom, miközben karba teszem a kezem.
-Hát...
-Csak mert nekem van egy ötletem! -vágok a szavába.
-Hallgatlak. -sóhajt mosolyogva.
-Én felveszem.... Ezt... -nézek fintorogva a szoknyás egyberuhára. -Te meg felveszed, amit én mondok!
Rá fagy a mosoly az arcára, csak pislog.
-Nem tetszik ez a játék.... De látni akarlak szoknyában, szóval benne vagyok. -mondja, majd Colgate reklámba illően rámmosolyog. A francba... Nem gondoltam, hogy belemegy...
Lys belökdös a fürdőbe, én meg belebújok abba az... izébe... Kimegyek, és betámadom a szekrényét.
-Ohoho, ez tökéletes lesz! -vigyorgok rá pszicho fejemmel. -Nesze. -adom a kezébe az egyik sötétkék farmerét és egy sima, zöld pólót. Ugyanúgy fintorog, mint én a ruhára. Felöltözik, majd odajön hozzám, és 'megcsodál'.
-Nagyon szép vagy. Sokkal jobban áll, mint a bő pólók. - 'Are you fucking kidding me?' fejjel nézek rá, ő meg megölel.
-Neked meg jobban áll... Ez. -mutatok a pólóra. Motyog valamit, majd megfogja mindkettőnk táskáját, és kimegy a szobából.
-Gyere! -kiabál be.
Már az utcán sétálunk.
-Lysander, add már ide a táskám! -hisztizek. -Ne legyél már ilyen kicseszett úriember! Naaa!
-Miért akarod vinni?
-Mert az enyém? -kérdezek vissza. -Ne már... Add ideee~
-Jól van, tessék, feladom. -nyomja a kezembe sóhajtva.
-Köszönöm~ -hajolok meg illedelmesen. Kiölti rám a nyelvét, majd megfogja a kezem, és megcsókol.
-Hé... Ahogy látom, már csak azért is alakítgattál rajta.. -mutat a ruha öv részére (vagy mi..), amit kidekoráltam a nadrágomon lévő Linkin Parkos kitűzőkkel.
-Hát... Izé... -vigyorgok kínosan.
-Sosem fogod megunni őket, igaz? -forgatja a szemét.
-Meg is válaszoltad a kérdésed. Naa, siessünk már! -mondom.

Beérünk a terembe, Castiel fogad minket. Eszembe jut a tegnapi eset..
-Nahát, Lysander nem késik? Létezik ilyen? -röhög.
-Talinda gondoskodott róla... Meg az ébresztője...
-Oh tényleg, el is felejtettem... Szia cica. -mondja kacsintva, majd átkarol.
-Öhm... Minden oké, Castiel? -kérdezem furcsállva.
-Naná. Tudod, elég szexi vagy szoknyában...- vigyorog, majd elkezd közeledni a szám felé.
-Hé! -áll közénk Lysander.
-Mi van, talán jártok, vagy mi? -vihogja. Lysanderrel óvatosan egymásra nézünk.
-Óh baszdmeg... Csak szopattok, ugye? -kérdezi kétségbe esve.
-Nem éppen.  -feleli Lys.
-.... Beszélhetnénk? -néz rám szorongva. A fehérség (Lysander) mosolyra húzza a száját, és leül a helyére. Castiel kirángat a teremből, belökdös egy ajtón.... Ami nem tudom, hogy mit takar. Nekilök a falnak, és elém áll.
-Mi a francot csinálsz? -kérdezi dühösen.
-Hogy-hogy mit csinálok? -nézek rá értetlenül.
-Lysanderrel jársz! -vágja a képembe.
-Igen, és? Van valami probléma?
-LYSANDERREL JÁRSZ!?!! -ismétli meg hangosabban. Gúnyosan rávigyorgok.
-Talán nem járnék vele, ha tegnap nem kurváztál volna...
-Deborah nem kurva.
-Oké, de.. -olyan erővel pofoz fel, hogy nekiesek a falnak. (Mármint a másiknak... :'D ~Soldier B.)
-Kösz faszfej. -állok fel az ütés helyét nyomkorászva. Legalábbis állnék én magamtól, ha nem rángatna.
-Ne merészeld még egyszer lekurvázni! -sziszegi.
-Békén hagynál? -teljes erővel a falnak lök (Ismét az elsőnek... én már belezavarodtam. :D ~Soldier B.), hozzám simul, és kettő kibaszott centire a számtól megáll. Hát hogy az anyukáját már neki.
-Annyira.... (Szőrös a lábad!! Gyerünk Khásztiel, legyél egy geci és mondd ezt!! ~Soldier B.) Annyira szexi vagy.. (Menj a kakiba :c Nem lettél szimpatikusabb. :D ~Soldier B.) -mondja sóvárogva, majd beleharap a fülembe(!!!). (Hogy a szarba kerül ez a fülemhez, ha az előbb még a számba lihegett? Izé.. Nem az én számba... Talindáéba! :'D ~Soldier B.) Felszisszenek, és abban a pillanatban, ahogy elkezdi élvezni a helyzetet, félrelököm és kirohanok. Ő persze fut utánam, és amilyen lassan futok, nekilök egy újabb falnak... Csak ezúttal épp a teremben. Az osztálytársink előtt. Zsép folt te buzsi.
-Akarlak. -mondja miközben lefogja a csuklóm.
-PEDOFIL!! -visítom, majd beletérdelek a férfiasságába, és levetődök az első szabad padba. Összegörnyedve tehénkedik a földön, Amber pedig sopánkodva odatipeg hozzá.
Lysander felvont szemöldökkel suttog nekem.
-Mi a franc?
-Ezerkétszázhúszmillió százalék, hogy betépett.
-De miért rúgtad meg.... ott?
-MEG AKAR ERŐSZAKOLNI! -mondom felháborodva. Mi az már, hogy a baràtnőjét molesztàlják, ő meg Khásztiel micsodája felől érdeklődik? Ő is betépett. Kész, eldöntve.
Szimplán kiröhög.
-Paranoiás vagy. -mondja nevetve.
-Gyere ide te olcsó kis cafka! El akarod csábítani a pasim, és még meg is nyomorítod a legcsodásabb kincsét?? Normális vagy te liba? -nyivákolja Amber. Az igen...
-Aha. Elég valószínűen hangzik az első fele, nemde?
Szinte füstölgő fejjel viharzik el Khásztiellel az orvosi szobába... Gondolom. Vagy Amber kihasználja Castiel gyengeségét, és megerőszakolja. Pfft... Mindig is sejtettem, hogy Amber egy Koncsítá.
Nyugalmasan, Castiel-Amber mentesen eltelik az összes óra, és már épp indulnánk haza Lysanderrel, amikor Castiel fásliba tekert alsószervvel elénk áll. (Nadrágon keresztül!!!4!4!4négy!! ._. ~Soldier B.)
-Nemár.. -röhögök miközben mutogatok ODA. Ahha, Lysander is röhög!!!
-Meg foglak ölni, te mocskos ribanc. És ezt vedd eskünek.
-Castiel, túl sok lónyugtatót kaptál. -Elsétálok mellette, és kilépek az ajtón. Hátrafordulok egy picit, és látom, ahogy kezet fognak, majd Lys jön utánam.
Hát jó.

Yeeey, elértük a 10th fejezeteeet! \(*0*)/

Jujci, boldog barátság napot! ~(^3^)~ Ilyen létezik egyáltalán? Elvileg ma van.... Augusztus 3. Höhöhö, LoL. Majd megtámadom Ággikát. Ja és tizedik fejezet! ^w^

Magamra hagyva ülök a DÖK teremben. Hát... ez most sokkolt. Ha igaz az, hogy anyut meggyilkolták, akkor jogosan vetődik fel bennem a kérdés, hogy melyik csonkapöcsű baromállat képes megölni egy TERHES nőt? És persze mi okból? Ha megtalálják... Én ölöm meg őt. Mocskos pöcs.
Nataniel visszajön a terembe, én szipogva felállok, és elindulok az ajtó felé.
-Hé.... Nyugalom. Minden rendben lesz. - fájdalmasan elmosolyodok, és bólógatok. Megölel, én viszonzom.
-Menjünk. -szólal meg egy kis idő után.
Kint vagyunk az iskolából, szótlanul sétálunk egymás mellett a parkban.
Nataniel néha rám néz, de én a földet bámulom szüntelenül. Egyszer csak Lysandert látom közeledni, felkapom a fejemet, ő pedig odafut hozzám, és azzal a lendülettel magához ölel. Ölel? Inkább szorít. Belefúrom a fejem a vállába, és hozzá bújok. Megint könnyezni kezdek, Lys csitítgat.
-Shh.. Semmi baj. Ne aggódj. -Most, hogy belegondolok... Anyám már halott volt. Viszont a szülés közbeni halál és a gyilkosság között  van egy 'kis' különbség..
-Gyere, hazakísérlek.
-Köszönöm.. Nataniel... hova tűnt? -kérdezem meglepve.
-Nem tudom. Csak úgy elment. -mondja Lysander. -Menjünk. -bólintok. Hazaérve Castielt meztelenül találjuk a kanapén, az ölében pedig egy lány,  falatnyi 'épphogytakarvalamit' bugyiban, melltartóban, és valami átlátszó csipkecuccban. Be lehetnek rúgva.
-Castiel... Itt van Talinda. -mondja Lysander, miközben próbálja elrejteni döbbenetét.
-Remek. -emeli fel hüvelykujját, majd belepuszil a lány nyakába, aki elkezd vihogni. Eldőlnek a kanapén, és a mi szemszögünkből éppen látni, ahogy a leányzó 'szellős' fölsője alatt kezd matatni a kezével, miközben csókolgatja. Lysander fintorogva kitessékel az ajtón.
-Jobb lenne, ha nálunk aludnál... meg ha nem ülnél többet arra a kanapéra. -elmosolyodok, de utána ugyanolyan  komoran bámulok, mint eddig. Nagyot sóhajt, és ismét magához szorít. Nem sokkal magasabb nálam, kb. 8 centi van köztünk, de lábujjhegyre állok, és a nyakánál ölelem vissza. (Értitek.... nem? Nem? Oh... ~Soldier B.)
Eltol magától, és a szemembe néz.
-Talinda...
-Igen? -látszik rajta, hogy vívódik, megrázza a fejét, és ismét megölel.
Megérkezünk Lysanderékhez. Bemutat a szüleinek, majd felmegyünk a szobájába.
-Leigh, ő Talinda. Talinda, ő a bátyám, Leigh.
-Igen, már volt szerencsénk találkozni. -mosolyog rám bíztatóan, majd bemegy a saját szobájába. Lysandernél a falak zöldek, az ágyneműje szürke, és a polcai tele vannak mindenféle kacattal, köztük egy zokni is ott díszeleg. Alatta pedig az örökké keresett jegyzetfüzet. Elfog az a tipikus 'kupis fiúszoba' fílíng, de tetszik. (Jaaa, főleg, hogy az enyém sem sokkal jobb... :D ~Soldier B.)
-Tudom, hogy nem a legotthonosabb, de...
-Köszönöm. -vágok a szavába. Elmosolyodik, én pedig megölelem.
-Foglalj helyet, mindjárt jövök. -mondja, majd kimegy a szobából.
Leülök háttal az ajtónak, és dúdolni kezdem a Final Masquerade-et.
-Tearing me apart with words you wouldn't say .. -motyogom.
-Suddenly tomorrow's a moment washed away... -hallom a hátam mögül. Megpördülök, Lysander áll ott mosolyogva, néhány ruhával a kezében.
-Még mindig gyönyörű hangod van. -ül le mellém.
-Nem szebb a tiednél. -bököm oldalba.
-Nem szebb nálad! -mondja, miközben átkarol, én pedig elpirulok. Csak akkor esik le neki, hogy mit mondott. Elhúzza a kezét, és ahogy látom, csodálkozik magán.
-Bocsáss meg.. -mondja megkomolyodva..
-Lys.. -nézek rá. Felkapná a fejét, és érdeklődve nézne rám... Ha nem húzna magához, és csókolna meg. De mivel ezt teszi, én csak visszacsókolni tudom. Közelebb csúszok hozzá, és nyaka köré kulcsolom a kezem. Másik keze a derekamra vándorol, és még lágyabban csókol, mint az előbb. Azzal a kezével, amivel a nyakamat fogta, most megszorítja a jobb kezem, majd ad egy puszit az arcomra, és finoman belecsókol a nyakamba. Fejemet a mellkasába fúrom, és magamhoz szorítom őt. Nem érdekel semmi, csak az, hogy ott van mellettem.
-Talinda... -feláll, kivesz egy tenyér nagyságú, kocka alakú dobozt az egyik fiókjából, és visszaül mellém.
-Ez azthiszem a tiéd. -nyújtja felém. -A legeslegboldogabb tizenhetedik születésnapot! -mondja bágyadtan mosolyogva. Emlékezett rá. Egyedül ő. Még én is elfelejtettem. Hálásan pillantok rá, és megölelem (ismét...). (Szeretethiányom van. :c Nem ám, csak második napja hallgatom csak a Final Masquerade-et. :D ~Soldier B.)
-Nyisd ki! -mondja izgatottan. Leveszem a kis dobozka tetejét, és óvatosan belepillantok. Ezt nem hiszem el...
-Lysander... Úristen... Ez... Ez egy vagyon lehetett! -nézek rá aggódva.
-Nem éppen. Protekciós vagyok. -vigyorog rám. -Talán nem tetszik? -kérdezi, látva az arckifejezésem.
-Most... Most viccelsz? Imádom!! -mondom, majd kiemelem a kettő VIP Linkin Park koncertjegyet. (LoL, tudom, hogy az hittétek, hogy valami méregdrága ékszer lesz. Ne tagadjátok!! :D ~Soldier B.)
-Ennek örülök. -mosolyog.
-Hé... Hogy értetted azt, hogy 'protekciós vagy'? Csak nem...?
-Ismerem őket? De igen. És koncert után elmegyünk velük valahova. Már ha engem hívsz el... -mondja, majd óvatosan rám néz.
-Még szép, hogy téged!!! Köszönöm köszönöm köszöm!!! -visítom valami emberinek nem mondható hangon, és a nyakába ugrok. Nevetve magához ölel, én pedig megcsókolom. Meglepve bár, de visszacsókol. Lysander az első, akivel szájon át nyálat cserélek. (Aka: csókolózik. Legyetek műveltek! ~Soldier B.)
Elhúzódik, és homlokát az enyémnek támasztja, miközben a kezeit a derekamon tartja.
-Talinda... Tetszel nekem.. De nagyon...  Leszel a barátnőm? - kérdezi feszengve, de közben mosolyog. Elveszem a kezem a vállairól, és felállok.
-Lysander... -szorosan becsukom a szemeimet, nem akarom elsírni magam. Ő is feláll, és komor arccal felemeli az állam, kényszerítve, hogy rá nézzek. Csak finoman, nem akar fájdalmat okozni.
-Talinda... Megcsókoltál. Te is engem, és én is téged. Miért kellett hagynod, ha nem kölcsönös ez az érzés?
-Nem erről van szó! Lys...
-Akkor miről? Nem fogok haragudni, ha visszautasítasz, de erre az egyre válaszolj!
-Úgy értettem, hogy te egy nagyon kedves, aranyos, jófej srác vagy! -itt mosolyra rándul a szája, de tartja a komor, kifejezéstelen tekintetet.  -És... Nem tudom, hogy miért.... -szipogom. Okay, ennyit arról, hogy nem sírok. Lysander is megenyhül, és megfogja a kezem.
-Mit miért? -kérdez vissza lágyan. Erőt veszek magamon, és komolyan próbálok beszélni, anélkül, hogy elbőgném magam.
-Miért pont én? -suttogom. -Vagyis, én ronda vagyok, ügyetlen, nem vagyok kedves, de még csak vicces sem. És még ezernyi olyan lány mászkál erre, aki illik hozzád! De te..
-Az ezernyi lányból egyik sem hasonlít rád. Te különleges vagy, Talinda. Belőled nincs másik. És én nem ezernyi másik lányt, hanem téged... Téged szeretlek. Számomra te vagy a..

-Mi van? -nézek rá döbbenten.

-Mi?

-Te azt mondtad, hogy... Szeretsz?

-Én... Izé... Vagyis... Vonzódok hozzád. Nem vagyok benne biztos... -megölelem.

Sóhajt egyet, majd megpuszilja a homlokom.

-Akkor lennél a barátnőm? -vadul bólogatni kezdek, de nem bírok megszólalni. Még egyszer megcsókol, majd leül az ágyra, és maga mellé húz. Megpuszilom az arcát, ő pedig megcsókol, mielőtt visszahúzódnék.
-Annyira boldoggá tettél. -Höhöhö... Ilyenkor mit kell mondani? Banyek Lysander..
Csak mosolygok.
-Pihenj kicsit. -mondja, majd hagyja, hogy elterüljek az ágyon, és betakar egy takaróval. (Romlott lelkűek kedvéért, csak hogy egyértelmű legyen.. :D Nem kell semmit se nem félreérteni!! ~Soldier B.)

Arra ébredek, hogy Lysander fekszik le mellém. Olyan fura egyszerű szürke pólóban és gatyában látni. Már hozzászoktam a viktoriánus cuccaihoz.
-Hali. -mosolygok rá halványan. Közelebb hajol, majd megcsókol.
-Szia. -susogja a szám előtt.
-Hű, te ilyen is tudsz lenni? -kérdezem tőle halkan.
-Milyen? -mosolyog rám.
-Hát.. Ilyen. Olyan egyszerű vagy így.
-Miért, így nem tetszem? -kérdez vissza tettetett (wat?) sértődöttséggel.
-Ja, tisztára undorodom tőled.. -mondom ironikusan, majd a pólójánál fogva magamhoz húzom, és megcsókolom.
-Értem. -mondja vigyorogva. -De most feküdj le és aludj még. Késő van. -puszil meg. Megvárom, amíg leteszi a fejét, és hozzábújok.

Nyihaha~ /ez nálam kilencet jelent/

Felébredek.
Ezt az egészet csak álmodtam. Október 11. Ma van a születésnapom. (LoL, akkor a névnapom van. :D ~Soldier B.) A tizenhetedik. Wow. Hát ezt is megértem.
-Castiel~ -suttogom. Csak morgás hallatszik vissza. Össze vagyok zavarodva, nem tudom, hogy mi volt álom, és mi volt valóság. Vajon Nataniel megcsókolt? Castiellel összevesztem? És ki a tököm az a Draven?? Vicces lesz ez így...
Felsóhajtok, és kikászálódok az ágyamként üzemelő, szakadt kanapémból, Castiel szobájában. A fürdőben felöltözök, és lemegyek reggelizni. A francba már, nem tudom, hogy viselkedjek...
Lassan elindulok az iskolába. Még korán van, nem kell sietnem. A parkban lévő árusnál veszek egy kávét, és egy padon ülve elkortyolgatom. Miért van furcsa érzésem? A gyomrom reggel óta kavarog...

Fél óra múlva már az üres osztályteremben ülök. Rajz lesz. Dupla rajz. Ilyenkor elég pszichopata fejjel tudok bámulni. Imádok rajzolni. A Keys To The Kingdom-ot dúdolom. Megnyugtat az az őrült zene. Az egyik kedvencem.
-'I fuck up everything I see...'-dúdolom.
-Szép hangod van.- ül le mellém Lysander, ezzel félbeszakítva dudorászásom. Shit... -Megengeded? -kérdi a székre mutatva.
-Persze. -mosolygok rá. Lysander jó arc.
-Szóval? Mit dúdoltál?-kérdi barátságosan.
-Höhöhö~ -nézek rá döbbenten. Hát ennyire nen ismer?
-Persze, tudom, hogy Linkin Park, de melyik számuk? -nevet fel.
-Keys To The Kingdom. -felelem vigyorogva.
-És tényleg... Hát... Illik hozzád. -veregeti meg a vállam, majd feláll.
-Hééé! Ez most célzás volt arra, hogy egy beteg állat vagyok? -villantom meg legszívtipróbb mosolyomat, aka a pszicho fejem.
-Áh, dehogy. -kacsint rám az ajtóból vigyorogva, majd kimegy a teremből. Mosolyogva fordulok vissza, és folytatom az elmélkedésem. Átgondolom a dolgokat, és arra jutok, hogy Nataniellel még csak szájra puszi sem volt. Valamilyen szinten megnyugszom. Nemsoká megérkezik Melody, Kim, Alexy és Armin, Iris, és Dake is.
Valamiért kerülnek.
Az osztály többi tagja is ideér: Nataniel, Amber és a ribancai, Carla, Dajan, Jade, Viola, Peggy, Rosa, és végül Castiel. Lily nincs itt. Szóval őt is csak álmodtam? Lily nincs... Elvesztettem őt megint. Erről egy szám jut eszembe..
-'Cause you don't know what you've got, Until It's Gone~' -dúdolom. (Rutumtutum, nem tudom, miért hangzik ilyen depisen az egész... Nem direkt csinálom!! :c ~Soldier B.)
Senki nem ül mellém, vagy jön oda hozzám beszélgetni. Nem is bánom igazán, szeretek magamban elmélkedni. De Castielen csodálkozom. Hiszen ha Lilyt álmodtam, akkor vele sem vesztem össze..
Becsöngetnek.
Bejön a tanár.
-Szép jó reggelt gyerekek. - néhányan felmordulnak, hiszen hétfőn reggel két órára összezárva a legfárasztóbb tanárral... Nem egy álom. Bár én bírom. Szerintem jófej.
-Hoztam egy új diákot.
-Sziasztok! -lép be az ajtón egy magas, fekete hajú, sötétkék szemű fiú. Draven.
-Mutatkozz be szépen. -ül le a tanár a székre.
-Draven Hahn vagyok. Tegnap érkeztem Springfieldbe, egyedül. A szüleim majd csak egy hét múlva jönnek. Szeretek rajzolni, zenét hallgatni, és videojátékozni. -mosolyog elégedetten.
-Köszönjük Draven, ülj le. -mondja a tanár fel sem nézve a macskás magazinjából. Höhö... macskabuzi. Draven körbenéz, majd megállapodik a tekintete rajtam és a mellettem levő üres helyen.
-Szia, leülhetek? -kérdi barátságosan.
-Ülj. -csúszok odébb, majd folytatom a dúdolást. Ezúttal a Forgotten dallama jár a fejemben.
-Szóval... milyen óránk van? -kérdi.
-Duplaaa raaajz.-mondom a dal ritmusában. Fene.. Úgy tűnik, őt nem zavarja, csak nevet.
-Forgotten? -mondja.
-Talált, süllyedt. -válaszolom mosolyogva, miközben pisztolyt formálva az ujjaimból halántékon lövöm magam. (Igen, én szoktam ilyet. :D ~Soldier B.)
-Az jó szám. Szóval szereted a Linkin Parkot?
-Áhh... -mutatok végig magamon: LP-s nyaklánc, karkötő, fülbevaló, póló, cipő, kulcstartó. (Nyihahahahahaaaa, így mászkálnék én is az év 365 napjában, ha lenne annyi pólóm. :D De nincs... :c Szóval, ha szerettek, szeptember 29.-én küldhettek nekem egy-egy LP-s pólót! :D ~Soldier B.)
-Oké, felfogtam. -emeli fel a kezeit védekezően, vigyorogva.
-A mai óra témája, a zene~ -jelenti ki drámaian a tanító bácsi. Yeeeey! Kezembe veszek egy hófehér lapot, és elkezdek vonalakat húzni, s egy óra elteltével készen is vagyok. A Final Masquerade szólt a fejemben non-stop, arról rajzoltam. Kipiruettezek a tanári asztalhoz, ahol Fararc tanárúr (Fahrars :D ~Soldier B.) már be is vési az ötösöm, majd büszke tekintettel a helyemre küld. Visszaülök Draven mellé.
-Nálatok ez így megy? -mutat Fararcra, rám, majd a rajzomra.
--Szeptember óta tanít, már sikerült megszoknia, hogy királyul rajzolok. -húzom ki magam büszkén. (*ego* :D ~Soldier B.) Nevetve visszafordul a lapjához, én pedig a padra hajtom a fejem, és elkezdem dúdolni az A Line In The Sand-et. (Dúdolós kedvemben vagyok, holnaptól nem lesz időm zenét hallgatni. Bár, ahogy magamat ismerem, tv nézés közben is üvölt valami a fülemben. :D *Brigi logic* Az, hogy elveszik-e a telefonomat, már csak hímkoszorúmon múlik.~ :D ~Soldier B.)
A kicsöngetés zavarja meg elmélkedésem. Szünetben sem tolja oda hozzám senki a képét. Ne már... Nem egész két hónap alatt ennyire kiakasztottam őket? Új rekord, fuck yeah. Gyorsan elrepül a szünet, majd a matek óra kezdetével drága tanárbácsink lep meg minket egy dolgozattal.
-Tíz percetek van... -motyogja, miután az utolsó ember elé is lehelyezett egy papírt a feladatokkal. Azonnal rávetem magamat, de közben érzem a hátamra szegeződő, kétségbeesett pillantásokat. Ez van, ha zseninek születsz. (*ego* #2 ~Soldier B.) Matekon elöl ülök. Szeretem a matekot. (Igen, jól látjátok, gyertek, kövezzetek meg. :D ~Soldier B.) Én végzek elsőként, kereken négy perc alatt, és már viszem is ki a tanári asztalra a lapot. Mr. Faraize rám mosolyog, majd elkezdi kijavítani. Fáradtan a padomra görnyedek, és ismét a Final Masquerade jár a fejemben. Ez az a szám, amit bármikor meg tudok hallgatni.
Lassan a többiek is kiviszik a dolgozatot, beletörődve a karóba. Amíg Lysander sétál vissza a helyére, mosolyogva néz rám. Cunci.
Ugyanígy /eseménytelenül/ zajlik le a maradék négy óránk, amikor az aznap iskolában töltött utolsó  percnek is vége szakad, és mindenki megkönnyebbülten sóhajt fel. Mára vége. (Igazából nem vagyok biztos benne, hogy ez így értelmes, de nézzétek el nekem, hajnali fél egy van, és Keys To The Kingdom-ot hallgatok... :'D ~Soldier B.) Éppen haza indulnék, amikor Nataniel hív be a DÖK terembe.
-Mit szeretnél? -csukom be az ajtót magam mögött. (A csoportban ilyenkor jövök én, és tehénkedek oda a képek alá ezzel a szöveggel: 'Grrr c; Raub tájm. :D' Miattam már megéri belépnetek. :D *ego*+reklám, remélem olvassátok adminok!!! LoL.. ~Soldier B.)
-Ez az úriember szeretne veled beszélni... Valamiféle nyomozó... -köszörüli meg a torkát.
-......ööööö....
-Magunkra hagyna minket? A kisasszony édesanyjáról lenne szó.-mondja az ember. Elkap a rosszullét.
-Nem is tudom... Bourdie...
-Hagyd csak. -nézek rá Natanielre. -Nem lesz semmi. -Rám néz, majd a férfire, és rosszalló tekintettel kimegy.
-Szóval... Miről lenne szó? -kérdem félve.
-Mondd... Ugye nem gond ha tegezlek? -megrázom a fejem. -Remek. Tehát, mit tudsz édesanyádról?
-Nem sokat. -eltűnődök. -Azt mondták nekem, hogy belehalt a szülésbe..
-Megtaláltuk a naplóját. Azt hiszem, el szeretne olvasni pár fejezetet. -nyújtja felém a kis cetlikkel megjelölt könyvet. Kinyitom az elsőnél.:
~'96, Február 4.
Azt hiszem, Tyron mégsem mondott 100%-ig biztos dolgot. A múlthéten történtek után... Terhes vagyok. Félek, hogy nem akar látni többé...~
Tovább lapozok.
~'96, Február 25.
Ma elmondtam anyáéknak. Apa őrjöngött, anya pedig csak azt szajkózta, hogy "minden rendbe jön..."  Nagyon remélem. Tyron még nem tudja.~
~96, Március 5.
Elmondtam Tyron-nak. Először megrémült, de aztán azt mondta, ha lesz elég pénze, feleségül vesz. Úgy érzem, jó sorsa lesz a picinek.~
~'96, Március 20.
Ma anyuval vásárolni mentünk. Mintha végig követett volna egy férfi... ~
~'96, Április 3.
Ma voltam először ultrahang vizsgálton. A doki szerint minden oké. Megint ott volt a férfi... ~
-Mit kellene ebből értenem? -kérdezem hunyorogva. Az ember belepillant a könyvecskébe, majd visszatolja elém.
-Folytasd.
A jelölések egy nagyot ugranak, durván hetven oldalt.
~'96, Szeptember 8.
Tyron megkért, hogy költözzek hozzá, a baba hamarosan megszületik. Egyre többször látom a férfit. Ott van, ahol én. Félek, de amikor elmondtam Tyronnak, csak nevetett. Azt mondja, paranoiás vagyok a baba miatt. Remélem, hogy igaza van...~
~96, Szeptember 30.
Tyron megkérte a kezem! Annyira boldog vagyok. Október 10.-én eljegyzési partyt tartunk. Már alig várom!  A baba pedig 20.-ára van kiírva. Izgulok....~
~'96, Október 9.
Holnap kilenckor kezdődik a party. Tyron értem jön, megmondtam neki, hogy félek egyedül. Kinevetett, de megígérte, hogy vigyáz rám. Mintha most is azt a férfit láttam volna az ablakban... Ugyan úgy néz ki, mint mikor először láttam. Nagyon félek...~
~'96, Október 10.
Egy óra múlva kezdődik a party, Tyron mindjárt itt van. Most is látom a férfit, a járdánál lévő fa mellett áll, és figyel. Tyron, gyere már, Istenem... Annyira ijesztő. Miért figyel? Mit akarhat tőlem??.... Jó ég! Itt van. Megjött Tyron.~
Lapozok, de nincs több írás. Könnyes szemekkel nézek az emberre.
-Mit akar tőlem? -nézek rá.
-Van egy olyan gyanúnk, hogy az anyját megölték. -jelenti ki. Sokkolva érzem magam. Elém tol egy összehajtott lapot. Egy férfit ábrázol. Anya rajzolta.
-A napló mellett találtuk. Nézze meg a hátulját. -Engedelmesen megfordítom, és elolvasom a szöveget:
"Ez az a férfi. Állandóan követ. Félek..."
-Tudják, hogy ki ez? -kérdezem szipogva.
-Még nem. De dolgozunk az ügyön. Ha van valami fejlemény, értesítjük. Viszlát. -Intek az embernek, aki elhagyja a helységet, viszont abban a pillanatban megjelenik Nataniel.
-Mi történ?? -ül le mellém. Malmozok az ujjaimmal, majd keserű mosollyal ránézek.
-.. Anyámat... megölték... -mondom szipogva, majd a mosolyom legörbül. Nataniel nem tudja, mit tegyen, úgyhogy óvatosan megölel. Én a nyakába borulva zokogni kezdek.
-Mindjárt hazakísérlek, de előtte még telefonálok egyet. -mondja, majd kimegy a teremből.

Quatro x2 (Elfelejtettem, mi spanyolul a nyolc ._.)

-Nagyon örvendek!- nyújtottam kezet Nataniel apjának. Undorodva rámnézett, majd szigorú tekintettel a fia felé fordult.
-Ki ez az.... utcalány? -na álljon meg a menet. Mi az, hogy utcalány?! A jó édes anyukáját már neki...
-Ő nem utcalány! Ő a... a barátnőm! -csattant fel. Wehehe. Győztem! Ezt neked, Nataniel apja!! Várj... MI VAN?? Elkerekedett szemekkel néztem rá, ő viszont csak bágyadtan mosolygott.
-Nataniel... kísérd ki a kis... barátodat. Beszédem van veled.-mondta mézes-mázas hangon. Nataniel megfogta a kezem, miközben bosszúsan nézett az apjára.
-Ne haragudj!-mondta, majd egy gyors csókot lehelt a számra, és becsukta az ajtót. Akkor hazamegyek, és végighallgatom Castiel lecseszését. Jippiájjé. Ma valahogy sokkal melegebb van, viszont a tegnapi eső illata még mindig érződik. Zsebre tett kézzel ballagtam az utcán. Már majdnem hazaértem, látszott a ház ajtaján díszelgő kis szellem figura, ami őszintén szólva fogalmam sincs, hogy a rákba került oda. Jé, még csak most veszem észre, hogy ül valaki a lépcső tetején, aki nem Castiel. Még egy pillanat erejéig gondolkodtam, amikor az illető megszólított.
-Talinda? Ezaz, akkor jó helyre jöttem!
-Ömm.. Draven? -néztem rá kérdőn. Igen csak szar a névmemóriám.
-Segítened kell! -tért a lényegre.
-Igen? Nos, ki kell ábrándítsalak, de a tegnapiak után én nem így érzem. -néztem a szemeibe. Most látom csak, hogy hasonlít valakire... de nem tudom, kire.. -És egyébként is, honnan tudod, hogy hol lakom? -tettem csípőre a kezem. Ahhaaa... 1-0 ide!
-Hát.. Én... Szóval.. Na.. Natanieltől kérdeztem... -ismerte be, miközben kihívóan rámnézett.
-És honnan ismered Natanielt?
-Hát... onnan, hogy az ikertestvére vagyok? -mondta röhögve.
-TUDTAM! -kiáltottam fel. -Éreztem, hogy hasonlítasz valakire! Várj.. Akkor hogy nem láttalak tegnap? Csak mert egész éjjel nálatok voltam.
-Én meg egész éjjel Izanára vártam.-mondta hirtelen szomorúsággal. -De sebaj, éppen ezügyben kérem a segítséged!- Ismét visszanyerte eredeti kedélyét, azaz visszatért az irritáló Draven. De jó...
Még egy darabig haboztam, majd megszólaltam.
-Miben kéne segítenem?
-Izana. -nyögte be egyből válaszképp. -Tudod, nem rég összevesztünk, én pedig szakítani akarok vele...
-Egy összeveszés miatt? -kérdeztem vissza ledöbnenve. -Jézus, min vesztetek össze?
-Azon, hogy szakítani akartam vele.. -Ó jaj... 
-Na jó, én ebből nem kérek.. Kösz a látogatást Draven, de ha most megbocsátasz, végig kell hallgatnom egy kiadós lecseszést..
-Hé, álj már meg! Legalább... ismerjük meg egymást! -Megtorpantam. Na jó, kezdek félni. Amióta találkoztunk, egyre furábban viselkedik.
-Draven. -Fordultam hátra lassan, majd odalépkedtem elé. -Ki vagy te? -kérdeztem tagoltan.
-Draven Wing, Nataniel Wing  ikertestvére (igen, most lefosom, hogy retardált vezetéknév, a játék is retardált, úgyhogy egy szavatok nem lehet! :D ~Soldier B.). -húzta ki magát.
-És hogy lehet, hogy még sosem hallottam rólad?
-Hát úgy, hogy Nataniel igyekszik letagadni!- nevetett.
-Na jó, nem érdekel, bocs, nem ismerlek, úgyhogy oldd meg magad a problémáid. Viszlát.. -Indultam be a házba. Még utánam szólt valamit, de nem hallottam, mert bevágtam magam után az ajtót.
-Megjötteeem~ -ordítottam el magam.
Castiel felugrott a kanapéról.
-Talinda! Végre... már aggódtam...
-Igen, persze, tudom, aggódtál, hiányoztam, meg a többi nyálas szar... -szakítottam félbe.
Szomorúan nézett rám ködszínű szemeivel.
-Ne haragudj...
-.... Bocs... -nyögtem ki, majd megöleltem. Eléggé meglepődött, de viszonozta az ölelést.
-Kérdezhetek valamit? -szólalt meg, a választ viszont nem várta meg. -Megkért már, hogy legyél a baránője? -látszott a szemén, hogy ideges. Most, hogy így belegondolok... Csak kijelentette az apja előtt. De egy fa.....nemmondomkimi!
-Nem.
-Nem is fog. Én szóltam. -kiment a konyhába.
Nehéz lesz ez így...

Sieben

/Ne tévesszen meg senkit a cím, hét éve tanulok németet, de a tudásom egyenlő a mínusz hárommal. ^^ ~Soldier B./

-Castiel hagyjál!!- ellöktem. Volna. Ha nem egy kigyúrt állat.  De így csak én estem el. Fuck. (Nya, az előző ilyen Webnode-os szarcsiban Castiel egy piás beteg állat volt, aki meg akarta szentségteleníteni karakteremet engedély nélkül (értitek, na.. meg amúgy is tapasztalatból írtam. Deee! Létezik a majdnem!), és az egyik kcsög olvasóm (khmmViolakhmm) beszólt azért, hogy elsírta magát(!).. de most komolyan.. ha titeket akarnának megerőszakolni, akkor nem sírnátok? Hát na... :'D) 

-Nem érted? -nevetett gúnyosan. -Amióta  nekem jöttél az utcán, azóta beléd vagyok zúgva! Szerinted csak úgy befogadom az első ilyen ribancot aki belém botlik?!

-Te most leribancoztál? -álltam fel.

-Bourdie, tudod, hogy nem úgy gondoltam...

-Ne Hívj Bourdienek. (Jó, ezt most úgy kell elképzelni, hogy gesztikulál meg csapkod meg minden.. na. :D)

-Talinda! Felfogtad a lényeget?- kiabált rám.

-Basszus, felfogtam! És tudod mit? Jó volt veled ez a több, mint fél év, de én így nem vagyok képes így ittmaradni! - pofázok vissza. Hát a jó édes anyukáját már.

-Ezt mégis hogy érted?!-kérdezte döbbenten. Felrohantam a szobámba, fogtam a sexy minimálbőröndöm, és bedobáltam a még szexibb cuccaim (nadrágok, hím pólók, néhány karcsúsított felső, sehol szoknya... szekxszi tájm. ~Soldier B.) Lementem, és megálltam a lépcső aljában. Castiel még mindig ott állt, ahol eddig.

-Bourdie... Gondold át, kérlek.- elcsuklott a hangja. Lesütöttem a szemeim. Hallottam, ahogyan odalépked hozzám. -Bourdie..

-Átgondoltam. Viszlát, Castiel. -elindultam az ajtó felé, amikor bevetődött elém.

-Ne! Kérlek Talinda, ne hagyj itt!

-Bocs Castiel. Nem megy. 

-Ne csináld ezt velem, Bourdie...- kezdett bekönnyezni. Vagyis... Most sikerült megríkatnom Castielt? Epic winning. Áhháháháá (ez a sátáni kacaj helye volt. ~Soldier B.)!!! Na jó. Ennyire nem vagyok köcsög.

-Castiel. Ez az utolsó.-leraktam a bőröndöm,  és lesütöttem a szemem.

-Köszönöm.-suttogta a könnyeivel küszködve, és magához szorított. Megveregettem a hàtát. (Ha így folytatom, buzit csinálok Castielből.... Majd összehozom  Alexyvel! :D ~Soldier B.)

-Most elmegyek sétálni.-engedtem el Castielt.

-Rendben.. -szipogott. -Siess haza!

-...Meglátjuk.

Kiléptem az ajtón, és megcsapta az orromat az eső üdítő illata. A levegő is kezd lehűlni, és hamarabb sötétedik. Hivatalosan is ősz van. Yeey, erre még nem is jártam! Vagy csak nem emlékszem rá... Igen, ez valószínűbb. Éés tényleg. Ott a park. Lec gó tu dö park! Bementem, és leültem a tó mellett egy padra. Remélem itt lakik az a cukcsi kis szörnyecske, akinek nem tudom a nevét. Szeretem a szörnyecskéket. 

-Izana! Hát eljöttél! -rohant hozzám egy fiú. -Várjunk csak... Te nem Izana vagy.

-Hát.. Nagyon úgy néz ki, hogy nem.

-Ahj... a p^csába! -rúgott bele a pad lábába.

-Hé, nyugodjál lefele! -kiabáltam rá.

-Bocs..-lerogyott mellém a padra. Egy korombeli, felhőkarcoló méretű, fekete hajú srác volt, bazinagy, sötétkék szemekkel. 

-Draven vagyok.-szólalt meg egy hét perces hallgatás után. (Azért hét, mert hetedik fejezet. :D ~Soldier B.)

-Talinda.-mutatkoztam be én is, ám a szememet le sem vettem a holdfényben csillogó vízről. 

-Vársz valakit?- érdeklődött.

-Oh, csak a mocsárszörnyet.- Elég furán nézett rám.-Nem várok senkit. -javítottam ki magam. Keserűen rám mosolygott.

-Van barátod?

-... Nem tudom.

-Adhatok egy jó tanácsot? Ne legyen. 

"Where'd you go, I miss you so, seems like it's been forever, that you've been gone..."

-Izana?-kapta fel a telefonját. Na jó, kicsit irritáló. Dee a csengőhangja jóféle. Odébb vonult megtárgyalni a dolgait ezzel az Izanával. Elővettem a telefonom, és megnéztem az időt. 21:49. Elköszönök ettől a Draventől, és megyek valamerre.

-Kicsim várj!- hallottam a hangját a hátam mögül.-A k^rva életbe!- szitkozódott, majd hirtelen feindulásból behajította a mobilját a tóba.

-Te hülye vagy.-közöltem vele. Dühösen rám nézett, majd háttal levágta magát a fűbe, és elkezdte csapkodni a fejét.

-Hülye, hülye, hülye!

-Segítsek?-kérdeztem.

-HAGYJÁL LÓGVA BASZKI!-ordította.

-Nyughass köcsög.-szóltam rá, majd elindultam az ellenkező irányba. Csak mentem előre, néha elkanyarodtam erre-arra, amikor megakadt a szemem egy házon. Egy ismerős arcot láttam elsuhanni az ablakban. Odamentem a házhoz, kopogtattam, és az ismerős arc ajtót nyitott.

-Bourdie? Mit keresel itt?- kérdezte a félmeztelen Nataniel. Dat kockahas. Nekem is ilyen van. 

-Oh... szia.. Nataniel... Én.. csak erre jártam, és gondoltam beköszönök... szóval... Szia!-intettem egyet, és elfordultam, hogy eltűnjek, de abban a pillanatban elkapta a kezem, és nevetve magához rántott.

-Hé, várj már!-ölelt meg.

-Én tényleg nem akartam zavarni...

-Ugyan, te sosem zavarsz! Gyere be!

-....biztos?

-Persze, Amber és a szüleim nincsenek itthon..

-Oh... öhm...-hát mit ne mondjak, ha egy félmeztelen szexi állat behív a házukba, mondván, hogy egyedül van... khm...

-Nyugi már! -puszilt meg röhögve.

-Na jó...-mosolyogtam rá. Átkarolt, majd bevezetett a nappaliba.

-Nézünk egy filmet?-emelte fel az Űrgolyhók dvd-jét. Vigyorogva bólintóttam. Elindította a filmet, majd lehuppant mellém a kanapéra, és átkarolt. A sivatag fésülős jelenet után kiesett minden. Nem mintha nem láttam volna már százszor az Űrgolyhókat, de az tényleg nem rémlik, hogy mit csináltunk a film utàn. Szerintem.... aludtunk. Legalábbis rohadtul remélem.

Reggel nyolc óra körül Natanieléknél ébredtem... a kanapén.. azon belül Nataniel csupasz mellkasán. Szóval rajta aludtam el. Yeey. Basszus már... Tiszta babaillata van. Nem tudom, mikor van a szülinapja, de hímdezodort fog kapni tőlem.

-Felébredtél?-kérdezte suttogva.

-dhmmm...-nyöszörögtem.

-Akkor ezt igennek veszem.-mondta, majd megpuszilt.

-Okay.

-Elmegyünk sétálni? Tudok egy szép helyet...

-Ahj.. Majd... -dünnyögtem.- Még maradjunk.. jó ez így..

Nem tudom, mennyit aludtunk még, de azt tudom, hogy Nataniel ribancrokona ébresztett fel minket.

-Amber menj már innen!- szólt rá a hím egyed.

-De megy a Topmodell leszek! Nézni akarom!!!

-Jól van, elmentünk! Gyere Bourdie..

-Várjunk csak... ez mit keres itt?- rikácsolta.

-Hát nem téged...-motyogtam.

-Amber, menj, és nézd a modelleidet..

-Megyek is!-mondta sértődötten. Felmentünk Nataniel szobájába, ő bement a fürdőbe felöltözni, én meg leültem. Azt nem tudom, hova, de leültem.

-Nataniel...-nyitott be az apja. -.... Ön kicsoda? -nézett rám döbbenten.

-Hát én csak...

-Mehetünk, Bourdie? Oh... apa, ő itt Talinda. Talinda... ő apa.

Hat(?)

-A... Apa.... Mit keresel itt?- kérdezte Lily remegő hangon.

-Mégis mit képzelsz magadról?!- ordított vele az apja.

-Miért? Mit csináltam??- kérdezett vissza kétségbeesetten.

-Gyere, te kis cafka!- ragadta meg a karját, és kirángatta a teremből. Utánuk akartam menni, de Castiel megfogta a kezem.

-Engedj! Segíteni akarok neki!- néztem bele Castiel köd színű szemeibe.

-Nem akarom, hogy bajod essen.- jelentette ki haláli nyugalommal.

-Castiel! Engedj oda!!- próbáltam kiszabadítani a karomat, de ekkor Nataniel kapta el a másikat.

-Hagyjatok! Engedjetek el végre!! Engedjetek...- rogytam le a földre. Nem tudtam sírni. Könnyeztem, de nem tudtam sírni. Fuck logic.

-Nyugodj meg... - guggolt le mellém Nataniel, majd a hátamra tette a kezét. Bejött a tanár, szóval szipogva lelültem Castiel mellé. Amíg a tanár pakolászott, addig átölelt.

Az óra a szokásosnál is lassabban telt. Majd az utolsó öt percben Lily esett be az ajtón. Vérzett a szája, és a szeme mellett egy kis lilás seb éktelenkedett.

-El...elnézést, hogy... Hogy késtem..- nyekeregte remegő hangon.

-Maga új diák?-kérdezte a tanár, figyelmen kívül hagyva a sebeit. Lily bólintott. -Ez esetben mutatkozzon be az osztálytá...- nem hallottuk a mondata végét, mert a csengő elnyomta a hangját. Bár szerintem mind ki tudtuk találni, hogy mit akart mondani. Felállt, összecsapta a naplót, és kiszublimálódott a teremből.

-Lily!!- rohantam oda hozzá. -Minden oké? Mit művelt?

-Hé nyugi. Őt kéne látnod. -nevetett, majd letörölte a szája sarkából a vért.

-Elismerésem, kislány.- jött oda Kim.

-Kösz, csak anyát sajnálom. Ha hazaértem, szétcsapom ezt a férget.

-Micsoda? -kérdezett vissza Castiel. Bármilyen keményfiú is, egy lányt még Ő sem tudna megütni. Max egy bunkó állat vele, de megütni képtelen lenne.

-Amikor örökbefogadtak, még csak anyát bántotta. Ő védett engem. Ha összeszámolom, kb. másfél évet biztos nem otthon aludtam. A tizennegyedik születésnapomon az volt az ajándéka, hogy leborotválta a hajam, és meztelenül kilökött az utcára. (Azt hiszem írónőtök túl sok krimit néz... ~Soldier B.)

-Jézusom... Lily, ez egy állat. Hogy bírod?- kérdezte Rosa.

-Megszoksz, vagy megszöksz. -nevetett.- Jelen esetben én szökni akartam, de nem vagyok képes vele hagyni anyámat.

-Lily, segítünk neked. -jelentette ki Nataniel.

-Kedvesek vagytok, de már csak kevesebb, mint egy évet kell kibírnom vele, és akkor leléphetek törvényesen,anyámat pedig elviszem a szüleihez.

-Lily...

-Megjegyeztem amit mondtatok, de egyedül kell megoldanom. De ha már nem bírom, ígérem, szólni fogok nektek. - mosolygott. Becsöngettek, szóval leültünk a helyünkre: Én Castiel mellé, Lily pedig Ken mellé. Szegény. Nem volt máshol hely. A nap további részében nem történt semmi érdekes. Nap végén Ken jött oda hozzám.

-Talinda!- monda szipogva.- Nézd, ezt neked hoztam! -nyomott a kezembe egy plüssmedvét.

-Ömm.. Köszi.- életemben, ha két szót beszéltem vele.

-Igen, tudod... Apu katonai iskolába iratott, amiért tegnap Amber és a barátnői elvették a pénzem.

-Aha. Király. Kösz.- már éppen hazaindultam volna, amikor a hátamra tapadt, és elkezdett ölelgetni.

-Öh.. Ken...

-Igen?- nézett rám csillogó tekintettel.

-Ott megy Lily, nekem utol kéne érnem... Ha nem haragszol..- mondtam.

-Oh... Rendebn...-mondta csalódottan. Elindultam Lily után, és még hallottam, ahogy Ken utánam kiált.

-Sosem foglak elfeledni, Talinda! Szeretlek!- Jézus... Ez már beteges.

-Lily! Várj!

-Hé, mi ez a maci?-vigyorgott rám.

-Ó, ez? Csak Ken adta. Asszem kicsit belém zúgott....

-Hát, pedig szerintem ez nagyon aranyos!- nevetett.

-Igazán? Akkor tessék. -nyomtam a kezébe.

-Komoly? Kösz!

-Hah, nincs mit. Figyelj csak Lily.. Büszke vagyok rád. -Elmosolyodott, megölelt, majd elment. Szörnyen szar érzés, mikor segíteni akarsz a legjobb barátodnak, de nem tudsz...

Elmentem a parkba, hogy kicsit kitisztuljon a fejem. Hát kivel futottam össze? Na vajon kivel? Hát persze, hogy a Csókkirállyal.

-Nataniel! Várj!

-Talinda! Micsoda kellemes meglepetés! -mosolyodott el.

-Figyelj csak.. Meg kéne beszélnünk ezeket a.... Dolgokat.

-Milyen "dolgokat"? -mosolygott.

-Hát... Ezeket a.... Csókokat.-néztem rá egy iszonyatosan kínos arckifejezéssel. Mármint én érzem magam kínosan.

-Mármint... Ezeket? -tette a kezeit a csípőmre, majd elkezdett közeledni felém.

-Hé, Nataniel... Kedvellek, de...

-De?- kérdezte kicsit letörtebben.

-Alig ismerlek. Kérlek. Nem szeretnék semmit elhamarkodni.

-Értem. -hunyta le a szemét. -Ez az a 'maradjunk barátok' maszlag?- nevetett fel keserűen.

-Nataniel... Én TÉNYLEG nagyon kedvellek, de... Várjunk.. Kérlek szépen.

-De nem tudok.- jelentette ki, majd összekulcsolta a kezeit a derekam mögött, és közelebb húzott magához. A hasunk összeért, majd ez egyik kezét az arcomra tette, és lehajolt hozzám. Bármilyen magas is vagyok, Nataniel egy égimeszelő. Lehunyta a szemét, és gyengéden megcsókolt. Visszacsókoltam. Éreztem, hogy ez lesz. Nem tudtam neki ellenállni. Bármennyire is érztem, hogy ez nem helyes, vágytam rá. Lassan elemelte az ajkait az enyéimtől, majd kinyitotta a szemét. Rám mosolygott, én pedig összeszorítottam a szemeim, és hozzábújtam. Belefúrtam a fejem a mellkasába, és beszívtam az illatát. Magához szorított. Nem tudom, meddig álltunk így, de jó volt. Közben besötétedett. Dat romantikus pillanat.

-Talinda. Nekem mennem kell.-mondta halkan.

-Nem akaroom~ - dünnyögtem a mellkasába. Nataniel felkacagott, majd szorosabban ölelt magához.

-Bourdie....- nevetett. -Tényleg mennem kell. Holnap találkozunk.-mondta, majd megcsókolt ismét, és mosolyogva elment. Még pár percig ott álltam, majd hazaindultam. Az agyamban többször is visszajátszottam a szavait, ahogyan azt mondta, hogy nem tud várni... Azt hiszem... Én is.... Én is szeretem őt.

Beléptem az ajtón, és köszöntem Castielnek.

-Megjötteeem~.

-Hol voltál ilyen sokáig?- kérdezte, szemeit le sem véve a TV-ről.

-Ó, csak a parkban.- huppantam le mellé. -Mit nézünk?

-És kivel voltál a parkban?- kérdezte gúnyosan.

-Mi ez a faggatás?- néztem rá. Kikapcsolta a készüléket, és felém fordult.

-Láttalak titeket.

-Mármint kivel?- hát... Menteni próbáltam a menthetetlent. Tudom, hogy Castiel nem nézi jó szemmel, hogy bírom Natanielt.

-Légy oly szíves, és ne néz komplett idiótának.

-...

-NATANIELLEL LÁTTALAK, BASZKI.

-Hé, nyugi! Nem történt semmi...

-Smároltatok! Neked ez semmi?!

-Castiel! Miért zavar téged, ha élem az életem?!

-Azért, mert Nataniel egy féreg!!- állt fel a kanapéról.

-Szerintem pedig nem!- követtem én is a példáját, és felálltam.

-Talinda...-higgadt le egy kicsit.- Fontos vagyok én neked?- kérdezte.

-Castiel... Milyen kérdés ez?

-Fontos vagyok neked?-ismételte meg.

-Igen Castiel, szinte a bátyám vagy!

-Fontos vagyok...

-IGEN CASTIEL, KIB@SZOTT FONTOS VAGY!-szakítottam félbe, majd becsuktam a szemeim. Nekem ez túl sok.

-Castiel... Miért akarsz irányítani...?

-Szeretlek.

-Én is szeretlek Castiel, de ez nem válasz a kérdésemre.

-Nem.. Talinda, most jól figyelj. Sze-ret-lek.-megfogta az államat, és felemelte a fejem. Whoa shit.

-Mármint.. Úgy?

-Igen, úgy.

-..... (Ez a pontpontpont egy jó szöveg... ~Soldier B.)

-Gyönyörűek a szemeid.

-Castiel... Ne csináld ezt velem, kérlek!

-Shh.. Szeretlek, Talinda.

-Én...- nem tudtam befejezni a mondatot, mert a számra tapadt ez a gyökér.

-Castiel!- húzódtam el tőle.

-Értsd már meg, hogy szeretlek!-kiabált rám, majd ismét megcsókolt.

-Castiel, fejezd már be!